RB Leipzig: „Gulácsi szenzációs formában véd”

TÓTH ÁDÁMTÓTH ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2018.04.21. 09:37
null
Lőw Zsolt ismét az európai kupaporondon szeretné látni a lipcseieket (Fotó: Imago)
A hét elején itthon járt Lőw Zsolt, a Leipzig magyar másodedzője, aki elárulta, melyik találkozón játszott eddig legjobban a csapata, s arról is beszélt, hogy túltette-e magát Gulácsi Péter a gólzáporos vereségeken.

 

– Nincs hiányérzete?
– Kicsit furcsa, hogy hosszú idő után nem játszottunk mérkőzést hét közben, de így sem pihenhettem – válaszolta a Nemzeti Sportnak Lőw Zsolt, az RB Leipzig 38 éves másodedzője egy nappal a szombati, Hoffenheim elleni bajnoki meccs előtt. – Hétfőtől szerdáig a Magyar Labdarúgó-szövetség pro-licences képzésén vettem részt, aztán repültem vissza Németországba. Ne tévesszen meg senkit, hogy most több napunk volt felkészülni az ellenfelünkből, az idényben lejátszott negyvennégy tétmérkőzés óriási terhelés a játékosainknak.

– Az említett negyvennégy meccsből melyikre emlékszik vissza a legszívesebben?
– A Bayern München elleni kettő egyes hazai siker óriási fegyvertény, főleg annak fényében, hogy a bajoroknak akkor még versenyezniük kellett a bajnoki címért. Korábban többször közel álltunk a rekordbajnok legyőzéséhez, most végre összejött. Szívesen emlékszem még vissza a Schalke elleni három egyes hazai győzelmünkre is, de ha egyetlen találkozót kellene választanom, az a Napoli elleni Európa-liga-párharc első összecsapása. Az olaszok európai szinten is kiemelkedő játékerőt képviselnek, mégis megvertük őket.

– Mi történt a Leipziggel a Marseille elleni El-negyeddöntő múlt heti visszavágóján?
– Nem vicceltek a francia lapok, amikor elképesztő érdeklődésről írtak. A fanatikusok őrületes hangulatot teremtettek, katlan várt minket Marseille-ben. Noha a drukkerek füttykoncerttel próbáltak megzavarni minket, amikor nálunk volt a labda, ritkán él át az ember ilyen varázslatos küzdelmet. Sajnálatos, hogy hiába érkeztünk egygólos előnnyel a visszavágóra, és szereztünk hamar vezetést a Vélodrome-ban, buta hibákat követtünk el. Egyetlen csapat sem engedheti meg magának, hogy miután elvégzi a szögletet, az ellenfele kontratámadást vezetve legyen eredményes. Csak magunkat okolhatjuk a kiesésért.

– Ha már itt tartunk: miként viselte Gulácsi Péter, hogy egy héten belül tíz gólt kapott? Négyet a Leverkusentől, ötöt a Marseille-től, legutóbb pedig egyet a Brementől.
– Kapusunk mindig reálisan értékeli a teljesítményét, tudja, hogy minden tőle telhetőt megtett. Számos bravúrral sokáig életben tartotta továbbjutási esélyünket Franciaországban, rajta semmi sem múlt. Érzelmileg stabil állapotban van, nem befolyásolja a megítélését a legutóbbi három találkozó. Szenzációs formában véd az idényben.

– Szombaton a Hoffenheim elleni bajnokin előfordulhat, hogy honfitársával, Szalai Ádámmal néz farkasszemet.
– Mindig öröm, ha magyar futballistákat látok a Bundesligában. Jelenleg csupán Szalai Ádám és Gulácsi Péter szerepel a német élvonalban, becsüljük meg őket. Korábban Dárdai Pál, Király Gábor, Lisztes Krisztián, Szélesi Zoltán és Huszti Szabolcs mellett én is futballoztam a Bundesligában, örüljünk neki, hogy most is van kikért szorítanunk. Szalai Ádám jó barátom, de ha kérhetem, a gólokat tartogassa máskorra.

– Az ősszel éppen a Hoffenheimtől szenvedte el a lipcsei csapat története legsúlyosabb első osztályú vereségét. Fűti a játékosokat a visszavágás vágya?
– Fájó emlék a négy nullás zakó, azon a meccsen minden sikerült Julian Nagelsmann legénységének. A szombati bajnoki mindkét csapatnak rendkívül fontos, hiszen a Hoffenheim és a Leipzig is versenyben van az európai kupaindulásért. Az elmúlt hetekben szenzációsan futballozik a Hoffenheim, hét forduló óta veretlen. Nagelsmann változtatott csapata taktikáján, amely az utóbbi összecsapásain kevesebbet birtokolta a labdát, pedig előzőleg nem ez volt a jellemző a játékára. Szoros, kiegyenlített küzdelemre számítok, remélem, három nyeretlen tétmeccs után visszatalálunk a győzelem ösvényére.

NÉMET BUNDESLIGA
31. FORDULÓ
15.30:
RB Leipzig–Hoffenheim

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 30 24 3 3 81–22 +59 75
2. Schalke 30 16 7 7 47–33 +14 55
3. Bayer Leverkusen 30 14 9 7 55–37 +18 51
4. Borussia Dortmund 30 14 9 7 57–41 +16 51
5. RB Leipzig 30 13 8 9 45–42 +3 47
6. Hoffenheim 30 12 10 8 55–42 +13 46
7. Eintracht Frankfurt 30 13 7 10 41–37 +4 46
8. Mönchengladbach 30 11 7 12 39–48 –9 40
9. Hertha 30 9 12 9 35–35 0 39
10. VfB Stuttgart 30 11 6 13 27–35 –8 39
11. Augsburg 30 9 10 11 38–40 –2 37
12. Werder Bremen 30 9 10 11 34–36 –2 37
13. Hannover 30 9 9 12 38–44 –6 36
14. Wolfsburg 30 5 15 10 30–37 –7 30
15. Mainz 30 7 9 14 32–47 –15 30
16. Freiburg 30 6 12 12 26–50 –24 30
17. Hamburg 30 5 7 18 23–48 –25 22
18. 1. FC Köln 30 5 6 19 29–58 –29 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik