Női futball: Marozsán a mezőny legjobbja, de ezt kevesen látták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.15. 21:35
Marozsán Dzsenifer csapata, a Bajnokok Ligája-címvédő 1. FFC Frankfurt hazai pályán 4–1-re legyőzte a Zeller Dórát végig a kispadon tartó Hoffenheimet a német női élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának záró mérkőzésén, ezzel pontszámban utolérte a tabella második helyén álló Wolfsburgot.

A házigazdák magabiztos sikeréhez a tavalyi BL-döntőben győztes gólt szerző Mandy Islacker két találattal, míg a meccset végigjátszó Marozsán Dzsenifer egy gólpasszal és remek játékkal járult hozzá.Marozsán Dzsenifer egy gólpasszal és remek játékkal járult hozzá.

A Hoffenheim vezetőedzője, Jürgen Ehrmann a mérkőzés után úgy fogalmazott, szerinte a magyar származású, de német válogatott futballista bizonyult a mezőny legjobbjának.

A hétfő este 18 órától megrendezett találkozót mindössze 910 szurkoló tekintette meg a helyszínen. A Frankfurt stadionjában 2010 áprilisa óta ez volt az első találkozó, amelyen a nézőszám nem haladta meg az ezer főt.

NÉMETORSZÁG, NŐI BUNDESLIGA
13. FORDULÓ
1. FFC Frankfurt–Hoffenheim 4–1
Vasárnap játszották
Freiburg–Turbine Potsdam 2–0
Bayern München–1. FC Köln 1–0
Jena–Bayer Leverkusen 3–1
Sand–SGS Essen 4–1
Werder Bremen–Wolfsburg 0–3

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 13 12 1 26–4 37
2. Wolfsburg 13 8 1 4 33–11 25
3. 1. FFC Frankfurt 13 8
1 4 24–16 25
4. Sand 13 6 3 4 17–10 21
5. Freiburg 13 5 5 3 26–12 20
6. SGS Essen 13 6 1 6 22–25 19
7. Hoffenheim 13 5 3 5
17–19 18
8. Turbine Potsdam 13 5 1 7 19–14 16
9. Jena 13 4 4 5 15–26 16
10. Bayer Leverkusen 13 2 3 8 11–34 9
11. Werder Bremen 13 1 4 8 12–30 7
12. 1. FC Köln 13 1 3 9 12–33 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik