Németország: Schweinsteiger lemondta a válogatottságot

Vágólapra másolva!
2016.07.29. 10:30
null
Bastian Schweinsteiger többet nem lép pályára a német válogatottban (Fotó: Action Images)
Többet nem lép pályára a német labdarúgó-válogatott színeiben Bastian Schweinsteiger.

 

A Manchester United középpályása 120-szor öltötte magára a német címeres mezt, amivel ő a negyedik a nationalelf örökranglistáján – a 31 éves játékos 2004 júniusában, épp Magyarország ellen mutatkozott be hazája nemzeti csapatában.

Bastian Schweinsteiger Németországgal 2014-ben világbajnokságot nyert (2006-ban és 2010-ben bronzérmet szerzett), továbbá 2005-ből van egy harmadik helye a Konföderációs Kupáról is. A németek a 2008-as Európa-bajnokságon a döntőig jutottak, ám ott vereséget szenvedtek Spanyolországtól, míg a következő két alkalommal (2012, 2016) bronzérmesként zártak.

Schweinsteiger a Facebook-oldalán jelentette be, hogy véget ért egy korszak.

„Szeretném megköszönni a szurkolóknak, a válogatottnak, az edzőknek és a csapat körül dolgozóknak. Százhúsz mérkőzést játszhattam a válogatottban a hazámért” – áll a játékos nyílt levelében.

„Ezek a pillanatok leírhatatlanul szépek és sikeresek voltak. A 2014-es világbajnokság megnyerése történelmi és emocionális momentum is volt egyben, s immár megismételhetetlen a karrieremben. Visszavonulok a nemzeti csapattól, amely számomra mindig egy család marad.”

„Minden jót kívánok a válogatottnak a sikeres vb-kvalifikációhoz. Köszönöm a szurkolóknak, ez egy fantasztikus időszak volt számomra” – mondta Schweinsteiger, aki reméli, hogy a jövőben valamilyen pozícióban dolgozhat majd a nationalelfnél.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik