Németország: pénzügyileg is a Bundesliga élén a Bayern

MTI MTIMTI MTI
2013.05.21. 12:43
A bajnok és számos rekordot megdöntött Bayern München pénzügyi szempontból is az élen zárta a német labdarúgó-bajnokság szombaton befejeződött szezonját.

A müncheni klub ebben az idényben a televíziós közvetítési jogok értékesítéséből valamivel több mint 36 millió eurót (10.4 milliárd forint) kapott, míg a vonatkozó rangsorban második Bayer Leverkusen 29.7 millió euróval lett gazdagabb. A tévés jogokból származó bevételek listáján a Schalke 04 (29.49 millió euró) a harmadik, a Bayern szombati Bajnokok Ligája-döntős ellenfele, a Borussia Dortmund (29.475) pedig a negyedik.

A Kicker című szaklap kedden közölt rangsorából az is kiderül, hogy a Stieber Zoltánt és a következő idénytől Korcsmár Zsoltot is foglalkoztató, az első osztályból ebben az idényben kiesett Greuther Fürthnek volt a legkisebb a bevétele 14.432 millió euróval. A legnagyobb növekedést az előző szezonhoz képest ebben a tekintetben a Freiburg érte el, mostani bevétele 22.3 millió euróra rúgott, ez pedig 6.5 millióval több, mint a 2011–2012-es kiírásban.

A Német Labdarúgó Liga (DFL) összesen 507.1 millió eurót osztott szét 36 klub között, a másodosztályú egyesületek összesen 94.3 milliót kaptak.

Legfrissebb hírek

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise kapcsán

Német labdarúgás
2 órája

Máris sorsoltak: a Bayern München a harmadosztály bajnokával kezd a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.06.06. 19:32

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

Magyaros nyolcaddöntő, kilencgólos meccsek, és őrült elődöntő – a BL-idény tíz legérdekesebb mérkőzése

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 17:46

653 gól, 623 sárga lap, jubileumok, klubrekordokok és egy kapusgól – a BL-idény számokban

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 12:44

A Wolfsburg a játékvezető felelősségét is felvetette a kiesés után

Német labdarúgás
2026.05.26. 09:34
Ezek is érdekelhetik