Németország: nem volt kapusuk, beugrott az Eb-első szélső

Vágólapra másolva!
2016.04.05. 18:36
null
Mario Baslert nem így ismertük… (Fotó: Waldner)
Különös névvel kezdődött az előző hétvégén a német hetedik ligában szereplő TuS Rüssingen összeállítása: az SG Hüffelsheim elleni bajnokin az Európa-bajnok, BL-döntős, kétszeres német bajnok Mario Basler állt a kapuban. Hogy miért? Mert nem volt kapus, ő pedig az edző jó barátja.

A 47 éves Basler épp jókor volt jó helyen: amatőr játékosként a Rüssingen szolgálatában állt, tehát volt igazolása, az első számú kapus eltiltását töltötte, helyettese családi okok miatt nem vállalhatta a játékot, a második csapat pedig ugyanaznap játszott, így a szabályoknak megfelelően onnan nem lehetett játékost bevetni. Baslert megkérdezte az edző, hogy vállalja-e a beugrást – a harmincszoros német válogatott rábólintott.

„A TuS edzőjével, Ako Yalcinnal évek óta jó barátok vagyunk. A fiam születésnapja miatt pont Pfalzban voltam, és a csapatnak nem volt bevethető kapusa. Ako megkérdezte, beállok-e. Azt mondtam, bármilyen poszton vállalom. Szereztek kesztyűt és kapusmezt, hát mehettem a kapuba” – mesélt Basler a fußball.de portálnak.

Basler nem is védett rosszul, bár csapata 2–1-es vereséget szenvedett.

„Védhetetlen volt mindkettő, az egyik pont besurrant a kapufa mellé, nem láttam a lövést. A másiknál ketten hozták rám a labdát, esélyem sem volt. Gyerekként volt néhány meccsem kapusként, később edzéseken poénból gyakran védtem, de hivatalos felnőtt meccsen most debütáltam a kapuban. Kikaptunk, de remekül szórakoztam. A saját csapatommal fogadtunk – ők azt mondták, hogy nem úszom meg öt kapott gól alatt! Csalódniuk kellett, nem én fizettem a rekesz sört a végén” – értékelte teljesítményét „Super Mario.”

…hanem így! A félelmetes szabadrúgáslövő épp az MU kapuját veszi be az 1999-es BL-döntőn (Fotó: Action Images)
…hanem így! A félelmetes szabadrúgáslövő épp az MU kapuját veszi be az 1999-es BL-döntőn (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik