Németország: Moniz erősen fényezi Király utódját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.15. 19:27
Ricardo Moniz vezetőedző szerint a kapuban Király Gábor helyét átvevő Stefan Ortega kulcsszerepet játszott abban, hogy az 1860 München a hétvégén, a St. Pauli ellen megszerezte első győzelmét a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban.

„A szerencse és a fantasztikus Ortega is nagy szerepet játszott a győzelmünkben. Már korábban Heidenheimben is ő óvott meg minket (a vereségtől) – fogalmazott a korábbi Fradi-tréner. – A felkészülés kezdetén ő volt a legrosszabb. Király Gábor eltiltása aztán bekapcsolt benne valamit. Láttam a szemén. Azóta mintha kicserélték volna."

A holland tréner szerint Ortegán látszik, hogy nyugodtabban készül – véleményét osztja a Király Gábor Fulhambe igazolásával végképp előtérbe kerülő 21 éves kapus.

„A felkészülés első néhány hete nagyon nehéz volt, de mostanra egyértelműen befogadott a csapat. Végre elmondhatom, hogy megérkeztem – osztotta meg örömét hallgatóságával a nyáron szerződtetett kapus. – Ha egy kapus képes nyugalmat sugározni, mint például az általam mindig nagyra becsült Iker Casillas, az jótékony hatással van az egész csapatra. Nagyon boldog vagyok, amikor létrejön ez az összhang."

Moniz ugyanakkor hangsúlyozta: az első győzelem után „sincs ok eufóriára", hiszen a négytagú védelem finomhangolásra szorul, a középpályás-letámadás még nem az igazi, és a támadások sem kellően lendületesek.

„Kis lépést tettünk, de legalább a jó irányba" – tette hozzá Gerhard Poschner sportigazgató.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik