Németország: Marozsán lefotózta a megműtött bokáját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.04. 14:39
Sikeres bokaműtéten esett át Marozsán Dzsenifer, a német női élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő 1. FFC Frankfurt Bajnokok Ligája-győztes középpályása.

A magyar származású, de német válogatott játékos a világbajnokság előtt a nemzeti csapat egyik edzésén sérült meg, és azóta sem sikerült felépülnie. Marozsán a vb-n csak a Norvégia elleni csoportmérkőzést játszotta végig, az egyenes kieséses szakaszban rendre csereként lépett pályára, míg a bronzmeccsen már nem is kockáztatták meg a játékát.

A 23 éves futballista sérülésére nyári pihenője során konzervatív kezelést alkalmaztak, amely azonban nem használt, így – mint arról már beszámoltunk – elkerülhetetlenné vált a műtét.

A beavatkozás során kiderült, hogy Marozsánnak elszakadt az egyik bokaszalagja, a sérülés következtében pedig a következő hat hétben rögzítőt kell viselnie. A Bajnokok Ligája-győztes futballista októberig biztosan nem léphet pályára, így a mieink elleni Európa-bajnoki selejtezőről is lemarad.

„Tegnap óta még mindig nagyon fáradt vagyok. Sokat kell aludnom, hogy visszanyerjem az erőmet” – írta Marozsán a Facebook-oldalán.

Marozsán Dzsenifer hosszú rehabilitáció elé néz (Fotó: Facebook)
Marozsán Dzsenifer hosszú rehabilitáció elé néz (Fotó: Facebook)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik