HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.09.11 11:16 Frissítve: 2018.09.12 14:08

Németország: Hrutka újra ’Lautern-mezben lépett pályára

Húsz évvel ezelőtt, 1998-ban a Kaiserslautern lett a Bundesliga bajnoka – erre emlékezve a 80. születésnapját egy hónapja betöltő Otto Rehhagel ismét pályára küldte akkori csapatát az akkori ellenfelekből összeállított együttes ellen. Több mint tízezer néző előtt játszottak az öregfiúk, közöttük Hrutka János, az FCK akkori védője.

HIRDETÉS

 

„Lelkileg nagyon sokat adott az a szeretet és tisztelet, amely most is körbevette a csapatunkat – mondta a korábbi 24-szeres magyar válogatott. – Két órán át autogramot osztottunk, aztán az edző olyan beszédet mondott, hogy újra huszonévesnek éreztük magunkat. Arról beszélt, hogy akkoriban a német bajnokságot tartották a legerősebbnek, a világ legjobbjai a Bayernben vagy nálunk akartak játszani, mint ahogy a mai sztárok a Real Madridba vagy a Manchester Citybe vágynak – kezeljük így az emlékeinket, a bajnoki címet. Fantasztikus élmény volt a régi ismerősökkel, barátokkal találkozni, újra a régi öltözőben készülni, s a nekünk oly kedves stadionban futballozni.”

Húsz évvel ezelőtt német bajnok volt egy magyar futballista – lesz-e ilyesmi a következő húsz évben?









HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.05 08:16:06

Német labdarúgás SOMOGYI ZSOLT

A Hertha edzője mesélt a hat pont titkáról, és szóba került egy különleges gólkirályi cím is.

2018.09.04 21:35:21

Német labdarúgás THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Nem varázsolni akar, hanem játékosainak segíteni.

2018.09.02 23:21:23

Német labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL A minőség számít. A szaktudás, illetve a tudás átadásának képessége, a kompetencia, az emberismeret és az emberek irányításának képessége, a médiamunkában való erősség.

2018.08.30 16:18:39

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Müncheni stabilizátor a Schalkében, Dárdai védőt szerzett, csoda Stuttgartban, régi nóta Wolfsburgban.

HIRDETÉS
HIRDETÉS