Németország: Holtby és Schürrle az U21-eseknél is nyerő volt

Vágólapra másolva!
2010.10.12. 00:25
A német U21-es labdarúgó-válogatott 2–1-es győzelmet aratott Ukrajna második számú U21-es együttese ellen hétfőn este felkészülési mérkőzésen.  

Lewis Holtby és André Schürrle Bundesligában hetek óta remekül muzsikáló duója Németország 21 éven aluli korosztályos csapatában is nyerőnek bizonyult Unterhachingban: előbbi csodás passzokat (közte egy gólpasszt) adva első rangúan irányított, utóbbi pedig kétszer is betalált az ukránok kapujába.

Szalai Ádám mainzi csapattársait végig játékban tartotta Rainer Adrion szövetségi edző, aki összesen nyolcat cserélt a 90 perc folyamán; Holtby viselte a csapatkapitányi karszalagot.

A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy a vendégek a 48. percben 10 emberre fogyatkoztak, mivel a játékvezető piros lapot adott a Schürrlét utolsó emberként faultoló Ihor Plasztunnak. Az ukránok azért érkeztek csak a második csapatukkal, mert az első számú U21-es válogatottjuk kedden Európa-bajnoki playoff-visszavágót vív Hollandiával.

A német U21-es válogatottat éppen az az izlandi gárda ütötte el a továbbjutástól a selejtezőcsoportban, amely hétfőn – Skóciát másodszor is felülmúlva – már kivívta a kvalifikációt a jövő évi dániai Európa-bajnokságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik