Németország: az év végéig nem lehetnek nézők a sportrendezvényeken

R. B., MTIR. B., MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.27. 12:44
null
Az ősszel is foghíjasak lesznek a lelátók (Fotó: AFP)
Németországban legkorábban 2021-ig nem látogathatóak a sportrendezvények a koronavírus-járvány miatt – tudta meg az AFP hírügynökség.

 

A sport1.de az AFP-re hivatkozva azt írta, Angela Merkel kancellár és az ország vezetői csütörtökön arról egyeztettek, milyen szigorításokat vezetnek be a koronavírus-járvány miatti emelkedő esetszámok kapcsán.

Ennek részeként szinte biztosra vehető, hogy 2020. december 31-ig a sportrendezvényeket továbbra is zárt kapuk mögött lehet megrendezni.

Kivételt képezhetnek azok a régiók, ahol az eseményt megelőző egy hétben százezer főre legfeljebb tizenöt fertőzött beteg jut, s akkor is csak a helyiek vehetnek részt a rendezvényen.

A portál szerint a Bundesliga azért lobbizik, hogy a futballmérkőzéseken lehessenek nézők – akár korlátozott létszámban.

Angela Merkel kancellár végül abban állapodott meg a tartományi miniszterelnökökkel, hogy munkacsoportot állítanak fel, amelynek az lesz a feladata, hogy október végéig kidolgozza az országos sporteseményekre a nézők beengedésének feltételeit, körülményeit.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a Bundesliga-meccseket addig az időpontig biztosan zárt kapuk mögött rendezik meg. Az olyan nagy eseményeket, amelyeken lehetetlen a kontaktkövetés és a higiéniai követelmények betartása, legalább az év végéig nem rendezhetik meg.

Az Angela Merkel által megfogalmazott javaslat nemcsak a labdarúgásra, hanem a kézilabdára, a kosárlabdára és a jégkorongra is vonatkozik, ugyanakkor kivételt jelenthetnek azok a régiók, amelyekben nagyon alacsony a fertőzések száma. Ezekben az esetekben a javaslat szerint biztosítani kell azt, hogy a nézők csak az adott régióból vagy legfeljebb a környező tartományokból érkezzenek. Erre a Német Labdarúgóliga (DFL) már kifejlesztett egy rendszert, amellyel személyre szabott belépőjegyek igényelhetők.

Horst Seehofer belügyminiszter szerint viszont egy 80 ezer néző befogadására alkalmas stadionba jelentős számú közönséget lehet beengedni úgy, hogy közben minden fertőzésvédelmi szabályt betartanak, ha megfelelőek az adott létesítményre kialakított higiéniai előírások. A belügyminiszter úgy véli, a lakosság nem érti, hogy ha a tömegközlekedésben és egyéb zárt tereken nincsenek korlátozások, akkor egy futballmeccs kevés nézővel, a távolságtartás betartásával miért nem rendezhető meg. Seehofer ezért azt kérte, hogy a jelenleg érvényben lévő, koronavírussal összefüggő intézkedéseket rendszeresen vizsgálják felül arányossági szempontok alapján is.

A Bundesliga 2020–2021-es idénye a tervek szerint szeptember 18-án kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik