Németország: a világbajnok kézikapitány átérzi Löw helyzetét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.15. 18:05
null
Brand szerint Löwnek most el kell döntenie, hogy érez-e még magában erőt (Fotó: AFP)
A Hollandia elleni szombati, 3–0-s vereség után sok támadás kapott Joachim Löw szövetségi kapitány is, akivel a gyenge világbajnoki szereplés ellenére is folytatta a munkát a Német Labdarúgó-szövetség. A korábbi német kézikapitány, Heiner Brand azt mondta, abszolút megérti és átérzi Löw helyzetét.

 

Löw nem gondol a lemondásra
Saját bevallása szerint nem gondol a lemondásra Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. „Nem foglalkozom ezzel, nem most van ennek az ideje. Régóta vagyok kapitány, túléltem már pár dolgot, edzőként megszoktam a rám nehezedő nyomást” – jelentette ki a szakvezető hétfőn Párizsban, ahol együttese kedden csap össze a franciákkal a Nemzetek Ligájában. Az 58 éves Löw közölte, hogy Reinhard Grindel, a szövetség elnöke hétfőn további bizalmáról biztosította őt.

Brand párhuzamba állította saját egykori lemondását és Joachim Löw jelenlegi helyzetét. „Persze minden edzőben van egy bizonyos büszkeség, Löw is szeretne valamit kompenzálni a sikertelen világbajnoki szereplés után. Én is ugyanígy tettem annak idején” – nyilatkozta a német Sky csatornának.

A játékosként és edzőként is világbajnok egykori kézilabdázó 1997. január elsején vette át a német férfi kézilabda-válogatott irányítását, vezetésével Európa-bajnok (2004), Eb-2. (2002), Eb-3. (1998), világbajnok (2007), vb-2. (2003) és olimpiai ezüstérmes (2004) lett a csapat.

A 2007-es világbajnoki címet egy pekingi olimpián elért 9. hely követett, amelyet még elnéztek neki, de jött egy Eb-10., illetve egy 2011-es vb-11. hely, amelyet követően úgy döntött, nem folytatja a munkát a nemzeti csapatnál.

Valóban hasonló Löw helyzete, aki 2014-ben világbajnok volt, négy év elteltével viszont már csak a válogatott romjaiból próbál ismét építkezni, egyelőre sikertelenül.

„Az oroszországi vébén semmi sem sikerült, de ennek a játékosok is a részesei voltak, a hibák ilyenkor megoszlanak a felek között. Löwnek most el kell döntenie, hogy érez-e még magában erőt. Ez a kulcs” – mondta Heiner Brand.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik