Németország: 90 perc alatt 43 gólt kapott, majd rendőrök vitték el

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.20. 17:46
null
Kemény napok: 43 kapott gól után a rendőrök vitték el a kapust (Fotó: express.de)
Nem volt könnyű hete a német alsóbb osztályokban szereplő SV Vonderort kapusának, Marco Kwioteknek. Kezdődött azzal, hogy csapata rekordarányú vereséget szenvedett, miután 43–0-ra kapott ki a PSV Oberhausentől. De itt még nem ért véget a történet...

 

 

A német Express.de beszámolója szerint a találkozón már a félidei szünetben 35–0 volt az állás, így az SV Vonderort öltözőjében nem lehetett túl emelkedett a hangulat. A meccsnek volt olyan pontja, hogy a brutális különbséggel vesztésre álló csapat csak nyolc játékossal tudott a pályán lenni. Az ellenfél kíméletes volt, sportszerűen lehozott három embert, hogy legalább létszámban egyenlőek legyenek.

Marco Kwiotek majdnem két percenként kapott egy gólt a mérkőzésen, nem csoda hát, hogy minél hamarabb szerette volna elfelejteni a történteket.

Pár nappal később az Express stábja ellátogatott a SV Vonderort edzésére, a Dortmundtól körülbelül 45 km-re fekvő Bottropba. Az edzés vége felé közeledve két rendőrautó jelent meg a pálya mellett. A rendőrök a kapust keresték, és el is vitték a rendőrségre, kihallgatásra.

A riportból az nem derült ki, hogy miért is vitték el a rendőrök Marco Kwioteket, legalábbis a vezetőedzőnek fogalma sem volt, a játékost nem lehetett elérni telefonon, a helyi rendőrség pedig nem adott információt az újság kérésére.

A csapatnál azért remélik, a kapusuk visszatér a következő mérkőzésig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik