Német Kupa: Fantasztikus 12 év volt – Ribéry a döntő után

Vágólapra másolva!
2019.05.26. 09:37
null
Arjen Robben és Franck Ribéry utoljára egymás mellett (Fotó: AFP)
Kupagyőzelemmel búcsúzik a Bayern Münchentől Franck Ribéry, Arjen Robben és Rafinha. A szombati Német Kupa-finálé (RB Leipzig–Bayern München 0–3) után Gulácsi Péter csalódottságról beszélt, míg a duplázó Robert Lewandowski szerint végül jó idényt zártak.

„Természetesen nagyon csalódottak vagyunk. Mindent beleadtunk. Az első harminc percben kifejezetten jól futballoztunk, agresszívak voltunk, de ki kellett volna használnunk a helyzeteinket. Ez volt az első döntőnk, nem egyszerű túltenni magunkat rajta. Amit a szurkolóinktól kaptunk, egyszerűen fantasztikus. Összességében azt hiszem, büszkék lehetünk magunkra” – értékelt Gulácsi Péter, a lipcseiek magyar kapusa.

„Nagy a csalódottság, nem érdemeltünk ilyen vereséget. Az első félórában domináltunk, közel voltunk a vezetés megszerzéséhez. Aztán kaptunk egy gólt, ez megváltoztatta a játék képét. Három nagy helyzetünk is volt, egyiket sem használtuk ki, így nehéz a Bayern ellen” – fogalmazott Ralf Rangnick, az RB vezetőedzője.

„Jó ellenféllel játszottunk, a Leipzig szépen futballozott, de ma nekünk jött össze, jól teljesítettünk. Egy ilyen döntő mindig különleges, pláne ilyen hangulatban. Egész életemben emlékezni fogok rá, mennyi mindent elértünk. Fantasztikus tizenkét év volt” – így a búcsúzó Franck Ribéry, aki a 24. trófeáját szerezte meg a müncheni együttessel.

„Csak egy cél lebegett a szemünk előtt, a kupagyőzelem. Nagyon-nagyon elégedett vagyok, jól játszottunk, meggyőző teljesítményt nyújtottunk. A győzelmet természetesen a búcsúzóknak, Francknak, Arjennek és Rafinhának is ajánljuk. Végül egy nagyon jó idényt zártunk” – mondta a duplázó Robert Lewandowski, aki hat kupadöntős góljával rekorder lett Németországban.

„Kiváló érzés két trófeával búcsúzni. Amikor az oldalvonalnál álltam és becseréltek, még nem dőlt el a mérkőzés. Nagyon kellett koncentrálnom, aztán szereztünk gyorsan két gólt és élvezhettük a játékot. Most jön az ünneplés, aztán hogy hogyan tovább? Még mindig nem tudom. A Bayernnél ezzel vége, de ezek a napok most erről szólnak” – nyilatkozott a tíz év után elköszönő Arjen Robben.

„Ahogy vártuk, a Leipzig kemény ellenfél volt, tavasszal nagyon jól szerepelt, ezt ezen a meccsen is láthattuk az első harminc percben. Aztán valamivel offenzívebben játszottunk és Neuer kétszer is kisegített minket. Megérdemelten győztünk. Nagy ünneplés következik most” – mondta Niko Kovac, az első, aki játékosként és edzőként is duplázni tudott Németországban. A 47 éves szakember a találkozó után egy megafon segítségével érzelemdús köszönőbeszédet mondott a szurkolóknak.

A Bayernnél vasárnap kora délután veszi kezdetét a szokásos ünneplés München főterén, a Marienplatzon.

NÉMET KUPA
DÖNTŐ, BERLIN, OLIMPIAI STADION
RB Leipzig–Bayern München 0–3
(Lewandowski 29., 85., Coman 78.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik