„Kiemelkedő fontosságú siker” - véli a remek gólt rúgó Hajnal

Vágólapra másolva!
2011.02.28. 08:10
null
Hajnal pompás góllal döntött a mérkőzésen (Fotó: Imago)
Hajnal Tamás fontos – és nem utolsósorban remek – góllal segítette 2–0-s győzelemhez a VfB Stuttgartot az Eintracht Frankfurt otthonában. A magyar támadó középpályás (aki kölcsönben van a sváboknál) gólpasszai után először talált be a Stuttgartban, együttese két pontra megközelítette az osztályozós helyen álló Kaiserslauternt. A cél? „Lehúzni" a többieket és felemelkedni.

„Szép akció végén lőttem a gólomat, előtte a kapuskirúgás után Zdravko Kuzmanoviccsal kényszerítőztem, majd csapattársam lövése levágódott, én pedig a kapus fölött emeltem a hálóba. Aki kívülről látta, az állítja, valóban tetszetős volt – mondta Hajnal Tamás a Nemzeti Sportnak a lefújás után. – Különösen azért értékes ez a siker, mert a tizenötödik percben emberhátrányba kerültünk. Nagyon nehéz volt tíz emberrel kiharcolni a győzelmet."

HAJNAL PARÁDÉS ÁTEMELŐS GÓLJA

A Stuttgart továbbra is kieső helyen áll, két ponttal áll az osztályozós hely mögött, de a vasárnapi eredmény után a Frankfurt is közelebb van a veszélyes zónához.

„Az is volt a célunk, hogy magunk mellé rántsuk az ellenfelet – vélekedett Hajnal Tamás. – Éles lesz a küzdelem a hátralévő fordulókban. A helyzetünk továbbra is aggasztó, még mindig fölöttünk van a vonal, ezért is volt kiemelkedő fontosságú a mai siker. Nagy küzdelem folyt a pályán, végig éreztem, hogy egymásért is hajtunk. Ez alapvető fontosságú ahhoz, hogy eséllyel harcolhassunk a riválisokkal. Ez a három pont akkor lehet még értékesebb, ha a következő fordulóban nyerünk, és belekezdünk egy sikeres sorozatba. A frankfurti győzelem csak egy lépés volt, még sok hasonlóra lesz szükségünk céljaink eléréséhez."

Hajnal Tamásnak ez volt a negyedik mérkőzése a tavaszi szezonban a VfB Stuttgartban, és első gólja a bajnokságban.

A vesztes Frankfurt elképesztő gólínségben szenved, az Eintracht játékosai 634 (!) perce nem tudtak betalálni, nem csoda, hogy az ősszel jól szereplő csapat csúszik vissza a tabellán... Bundesliga-rekord, de nem abból a fajtából, amire büszke egy csapat.

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 24 18 4 2 52–14 +38 58
2. Bayer Leverkusen 24 13 7 4 50–34 +16 46
3. Hannover 24 14 2 8 34–31 +3 44
4. Bayern München 24 12 6 6 50–30 +20 42
5. Mainz 24 13 1 10 37–30 +7 40
6. Freiburg 24 11 4 9 31–31 0 37
7. Hamburg 24 11 4 9 35–32 +3 37
8. Nürnberg 24 10 6 8 34–32 +2 36
9. Hoffenheim 24 8 9 7 41–35 +6 33
10. Schalke 24 8 6 10 29–29 0 30
11. 1. FC Köln 24 8 5 11 31–42 –11 29
12. St. Pauli 24 8 4 12 27–38 –11 28
13. Eintracht Frankfurt 24 8 3 13 24–34 –10 27
14. Wolfsburg 24 6 8 10 29–34 –5 26
15. Werder Bremen 24 6 7 11 30–50 –20 25
16. Kaiserslautern 24 6 6 12 33–42 –9 24
17. VfB Stuttgart 24 6 4 14 42–47 –5 22
18. Mönchengladbach 24 5 4 15 35–59 –24 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik