Játékossors: Kagava úgy nyilatkozott, két héten belül aláír Manchesterbe

2012.05.06. 11:04
null
Kagava két bajnoki címet nyert a Dortmunddal (Fotó: Action Images)
Címkék
Gyakorlatilag biztosnak tűnik, hogy Kagava Sindzsi, a német labdarúgó-bajnokságot megnyerő Borussia Dortmund klasszisa a Manchester Unitednél folytatja pályafutását.

A középpályás 2010 nyarán érkezett a Borussiához, ahol hamar alapemberré vált, és tevékeny részt vállalt a csapat mindkét bajnoki címében. Ám nem hosszabbította meg szerződését a dortmundiakkal.

Kagavával kapcsolatban több internetes portál is arról írt, hogy a Premier League-be szerződik, és lehetséges célpontként a Manchester Unitedet jelölték meg.

Nos, a japán futballista is megerősítette ezeket a híreket a TV Oszakának nyilatkozva.

„Május tizenkettedikén játszom utolsó meccsemet a Borussia Dortmundban, majd a Manchester Unitednél folytatom″ – mondta Kagava, aki a Bayern München elleni kupadöntőben léphet pályára jelenlegi csapatában utoljára. A középpályás hozzátette, hogy két héten belül aláír a Unitedhez.

Legfrissebb hírek

Már nem Arbeloa a Real Madrid vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 perce

Távozik az ETO FC sportigazgatója is – hivatalos

Labdarúgó NB I
25 perce

Kiderült, kiért ajánlott 150 millió eurót a Real Madrid – hiába...

Spanyol labdarúgás
42 perce

Szöglet után szerzett vezetést a kazah válogatott Debrecenben – videó

Magyar válogatott
57 perce

Fucsovics mérkőzése a második játszmában félbeszakadt 's-Hertogenboschban

Tenisz
1 órája

Ogonovszky Eszter hazatér, és a Vasasnál folytatja

Kézilabda
1 órája

Felkészülési mérkőzés: Magyarország–Kazahsztán

Magyar válogatott
1 órája

Haaland és Mbappé versenyez majd a vb-gólkirályi címért vagy más is beleszólhat?

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik