Hertha: Nyugodj le, és ne provokálj! – Dárdai kiakadt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.16. 12:10
null
Dárdai Pál nem vette jó néven a Sky riporterének kérdését (Fotó: bz-berlin.de)
Dárdai Pál nehezen tűrte a Sky riporterének kérdését, miután a Hertha szombaton 1–0-ra kikapott a Mainztól.

Dárdaiék legutóbb 2016 decemberében nyertek vendégként, akkor a Wolfsburg otthonában – azt a győzelmet azóta nyolc idegenbeli vereség követte a bajnokságban, amivel a gárda negatív klubcsúcsot állított fel.

Stefan Hempel, a Sky riportere a rossz forma kapcsán kérdezte Dárdai Pált a Mainz elleni, 1–0-ra elveszített mérkőzés utáni gyorsinterjú során.

„A nyilvánvaló gyengeségeit figyelembe véve, ön szerint ennek a Herthának van keresnivalója az európai kupaporondon?” – tette fel a bizonyos kérdést Hempel, amit a Hertha mestere nem vett túl jó néven.

„Az ilyen kérdésekből nem kérek. Egy vereség után ez nem helyes. Ezzel nem tiszteled a csapatom teljesítményét, márpedig az összecsapás második félidejében küzdöttünk, mindent megtettünk, amit csak tudtunk. Nyugodj le, tegyél fel értelmes kérdéseket, és ne provokálj!”

NÉMET BUNDESLIGA
29. FORDULÓ
Borussia Dortmund–Eintracht Frankfurt 3–1 (Reus 2., Papasztathopulosz 34., Aubameyang 86., ill. Fabián 29.)
Mainz–Hertha BSC 1–0 (Latza 45+1.)
Wolfsburg–Ingolstadt 3–0 (Suttner 45+1. – öngól, Malli 68., Gómez 80.)
Augsburg–Köln 2–1 (Hinteregger 5., Verhaegh 23. – 11-esből, ill. Max 65. – öngól)
Hoffenheim–Borussia Mönchengladbach 5–3 (Szalai 9., 24., Demirbay 58., 89., Uth 75.. ill. Vestergaard 31., Stindl 35., Dahud 78.)
RB Leipzig–Freiburg 4–0 (Poulsen 36., Werner 42., N. Keita 51., Demme 90.)
Bayer Leverkusen–Bayern München 0–0

Vasárnap
15.30: Werder Bremen–Hamburg
17.30: Darmstadt–Schalke 04

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 29 21 6 2 71–15 +56 69
2. RB Leipzig 29 19 4 6 55–30 +25 61
3. Hoffenheim 29 14 12 3 56–31 +25 54
4. Borussia Dortmund 29 15 8 6 62–33 +29 53
5. Hertha BSC
29 13 4 12 37–35 +2 43
6. Freiburg 29 12 5 12 36–51 –15 41
7. 1. FC Köln 29 10 10 9 42–36 +6 40
8. Mönchengladbach 29 11 6 12 37–41 –4 39
9. Eintracht Frankfurt 29 10 8 11 29–33 –4 38
10. Schalke 04
28 10 7 11 37–32 +5 37
11. Bayer Leverkusen 29 10 6 13 42–44 –2 36
12. Werder Bremen 28 10 6 12 44–48 –4 36
13. Wolfsburg 29 9 6 14 30–42 –12 33
14. Hamburg 28 9 6 13 28–51 –23 33
15. Mainz 29 9 5 15 37–47 –10 32
16. Augsburg 29 8 8 13 28–46 –18 32
17. Ingolstadt 29 8 4 17 31–50 –19 28
18. Darmstadt 28 4 3 21 19–56 –37 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik