Hertha: Túl jó fiúk vagyunk – Dárdai Pál

Vágólapra másolva!
2016.01.13. 10:18
Dárdai Pál alapvetően elégedett volt azzal, amit a Hertha labdarúgóitól látott a Mönchengladbach elleni keddi, beleki felkészülési mérkőzésen (2–2), de van, amiben többet vár csapatától.

„Túl jó fiúk vagyunk. Azért veszítettünk el bizonyos párharcokat, mert túl jó fiúk vagyunk. Egy kicsivel több agresszivitásra van szükség!” – nevezte meg hiányérzete okát Dárdai Pál.Dárdai Pál.

„Az első félidőben szervezetten játszottunk – hangzott a magyar szakember bővebb értékelése. – Leszámítva az első kapott gól előtti labdaeladást, a labdabirtoklással, a helyzetkialakítással elégedett voltam. A szünet utáni játékunk értékelésekor figyelembe kell venni, hogy olyan összeállításban játszottunk, amilyenben még sohasem. A fiúk akkor is kitettek magukért, jól dolgoztak, sokat és jól mozogtak. Az összjátékba azonban túl sok hiba csúszott, ezáltal az ellenfél kontrázási lehetőségekhez jutott. E téren javulnunk kell.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik