Hertha: Nem lövünk gólt, mert az ellenfél kapusa jól véd – Dárdai

Vágólapra másolva!
2018.03.13. 11:06
null
Dárdai Pál szerint a kemény munka hamarosan meghozza a gyümölcsét (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, a Hertha hazai pályán nem bírt a Freiburggal a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 26. fordulójában, a berliniek sorozatban a negyedik meccsükön sem tudtak betalálni. Dárdai Pál vezetőedző a Bildnek adott interjújában elmondta, nem aggódik, a kemény munka pedig előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét.

 

„Talán azért nem találunk be manapság, mert az ellenfél kapusa jól teljesít – válaszolt viccesen Dárdai Pál a kérdésre, mi lehet az oka a Hertha góltalanságának. – Néhány helyzetnél nem volt meg az utolsó passz, amikor kellett volna, most a szükséges szerencse hiányzik. De ez is visszatér majd a csapathoz, csak továbbra is keményen kell dolgoznunk.”

„Az edzéseken egyébként működik a góllövés, a mérkőzéseken viszont gyakran gondunk támad a helyzetek kihasználásával. Folytatnunk kell, hogy a tréningeken továbbra is megpróbáljuk szimulálni az élesben tapasztalható nyomást, ebben többek között a támadók edzője, Andreas Thom segédkezik – sokat dolgozik a játékosokkal és rendszeresen megosztja velük a tapasztalatait.”

„Minket, edzőket természetesen nagyon bosszant, hogy az együttes ennyire gólképtelen, hisz látjuk őket a gyakorlásokon, ott pedig nagyon jól megy a srácoknak. Mindenesetre azért huszonhat meccsen harminc gól még mindig egy jó szám.”

A Bild rákérdezett Dárdai Pálnál édesapjára, a tavaly decemberben elhunyt idősebb Dárdai Pálra, akivel a Hertha trénere sokat beszélgetett a labdarúgásról. A lap arra volt kíváncsi, a szakember most kivel elmélkedik a témáról.

„Édesapám már nincs köztünk, hiányzik nekem. Vele azonban soha nem beszéltem a felállásról vagy az ellenfélről. Egy nappal a meccs után vitattuk meg például a cseréimet vagy a taktikai felállást. Ez a szokás, a Hertháról és a futballról általánosságban való beszélgetés az, ami rendkívül hiányzik. Most a velem dolgozó segédedzőimmel – Rainer Widmayer, Admir Hamzagics és Petry Zsolt – megy rendkívül jól a kommunikáció. Nagyszerű csapat vagyunk, jó szórakozás.”

NÉMET BUNDESLIGA
26. FORDULÓ

Hertha BSC–Freiburg 0–0

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 26 21 3 2 65–18 +47 66
2. Schalke 26 13 7 6 40–30 +10 46
3. Borussia Dortmund 26 12 9 5 53–33 +20 45
4. Bayer Leverkusen 26 12 8 6 47–33 +14 44
5. Eintracht Frankfurt 26 12 6 8 35–30 +5 42
6. RB Leipzig 26 11 7 8 38–34 +4 40
7. Hoffenheim 26 10 8 8 43–38 +5 38
8. Augsburg 26 9 8 9 36–33 +3 35
9. Mönchengladbach 26 10 5 11 33–39 –6 35
10. VfB Stuttgart 26 10 4 12 23–29 –6 34
11. Hertha 26 7 11 8 30–31 –1 32
12. Hannover 26 8 8 10 33–38 –5 32
13. Werder Bremen 26 7 9 10 27–31 –4 30
14. Freiburg 26 6 12 8 25–42 –17 30
15. Wolfsburg 26 4 13 9 28–36 –8 25
16. Mainz 26 6 7 13 29–43 –14 25
17. Hamburg 26 4 6 16 18–41 –23 18
18. 1. FC Köln 26 4 5 17 25–49 –24 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik