Hertha: Nem ennyire súlyos a helyzet – Dárdai megvédte játékosát

Vágólapra másolva!
2018.03.09. 10:37
null
Dárdai Pál megvédte Jonathan Klinsmannt (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a Bundesligában szereplő Hertha labdarúgócsapatának vezetőedzője megvédte az elmúlt napokban kritizált játékosát, Jonathan Klinsmannt.

 

Petry Zsolt, a berliniek kapusedzője volt az, aki arról beszélt, a stáb nincs megelégedve a 20 éves Klinsmann fejlődésével – a szakember szerint a tehetséges játékos túlságosan „amerikai”, még mindig nincs meg benne a német munkamorál, nem elég komoly, nem elég koncentrált. A személyiségének fejlődése megakadt kicsit: az edzéseken nem kommunikál megfelelően a társaival.

Dárdai Pál most erre reagálván pontosított Petry szavain, a Hertha vezetőedzője védelmébe vette Jürgen Klinsmann fiát.

„Kissé túl negatív képet festettek, nem hinném, hogy Zsolt ennyire negatív. Jól kijön a kapusaival. Nem ennyire súlyos a helyzet – idézi a Morgenpost a magyar trénert. – Ha Jonathan családneve nem Klinsmann lenne, ekkora színház lenne egy harmadik vagy negyedik számú kapus körül? Legyünk őszinték, nem.”

„Nem fogunk megválni egy fiataltól sem fél év után, az nem lenne helyes. Nem ésszerű lépés. Fejlődnie kell, lépésről lépésre haladnia. Jonathan jó srác, talán túl jó srác. Meg kell tanulnia még az edzéseken is a végsőkig küzdeni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik