Hertha: nagy tömeg látogatott ki az újjáindított rendezvényre

Vágólapra másolva!
2018.09.05. 20:10
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC a nagy sikerrel újrainduló Kiezkick program keretében szeretne új szurkolókat szerezni.

Örömszerzés és egy kis mozgás, ez volt a program célja, és 2500 ember gyűlt össze a Volkspark Mariendorfban kedd délután, hogy autogramokat szerezzenek, szelfiket készítsenek és kezet fogjanak kedvenc játékosaikkal. A berliniek hosszú múltra visszatekintő, Kiezkick nevű, összesen hat, hagyományosan Hertha-szimpatizáns kerületet érintő programja nyolc év után indult újra.

A sorozat első, 71 perces részében a profi játékosok egy, a szabályosnál kisebb méretű pályán ereszthették ki a gőzt a nézők szeme láttára, majd ezután a fiatal Hertha-szurkolók özönlötték el a játékteret. Dárdai Pál, a Hertha vezetőedzője elégedetten értékelte az eseményeket:

„Egy nagyon jól megszervezett napon vagyunk túl, amely mindannyiunk számára rendkívül szórakoztató volt. Remélem, ezek a gyerekek mind Hertha-szurkolók lesznek, amikor felnőnek.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik