Hertha: Mostantól az ötödik hely a célunk – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.01. 16:17
Dárdai Pál, a Bundesligában szereplő Hertha BSC vezetőedzője a leverkuseni vereség után elmondta, mostantól az ötödik hely megtartására kell koncentrálniuk, ezt a hátralevő két bajnoki megnyerésével el is érhetik.

„Kár szépíteni, gyenge hónapon vagyunk túl – mondta Dárdai Pál a Leverkusen elleni 2–1-es vereséget követően. – Az első húsz percben sokkal rosszabbak voltunk a Leverkusennél, amire nincs magyarázat. Kétgólos hátrányban jól játszottunk, a döntetlent is elérhettük volna. Most már az ötödik hely megszerzésére kell koncentrálnunk."Dárdai Pál a Leverkusen elleni 2–1-es vereséget követően. – Az első húsz percben sokkal rosszabbak voltunk a Leverkusennél, amire nincs magyarázat. Kétgólos hátrányban jól játszottunk, a döntetlent is elérhettük volna. Most már az ötödik hely megszerzésére kell koncentrálnunk."

Dárdai elsősorban kapusát, a remek teljesítményt nyújtó Rune Jarsteint dicsérte. „Rune tartott minket a meccsben. Ebben a szezonban óriásit fejlődött. Nem rajta múlt, hogy vesztesen hagytuk el Leverkusent."

A Hertha utóbbi hat bajnokiján csak egyetlen pontot szerzett, ezért csak álom maradt számára a dobogó – de még meglehet neki a BL-selejtezőt érő negyedik hely. A hátralevő két fordulóban előbb a Darmstadtot (május 7.) fogadja, majd a Mainzhoz (május 14.) látogat, két győzelemmel biztosan megőrzi az Európa-liga-indulást jelentő ötödik helyet.

„Gyorsan túl kell tennünk magunkat ezen a vereségen. Most jönnek azok a meccsek, amelyeket meg kell nyernünk" – tette hozzá a magyar szakember.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 32 26 4 2 75–15 +60 82
2. Borussia Dortmund 32 24 5 3 80–31 +49 77
3. Bayer Leverkusen 32 17 6 9 52–36 +16 57
4. Mönchengladbach 32 15 4 13 63–49 +14 49
5. Hertha 32 14 7 11 41–40 +1 49
6. Schalke 32 14 6 12 46–47 –1 48
7. Mainz 32 13 7 12 43–41 +2 46
8. 1. FC Köln 32 10 11 11 36–40 –4 41
9. Ingolstadt 32 10 10 12 30–37 –7 40
10. Wolfsburg 32 10 9 13 43–48 –5 39
11. Hamburg 32 10 8 14 37–44 –7 38
12. Augsburg 32 9 10 13 40–48 –8 37
13. Hoffenheim 32 9 10 13 38–49 –11 37
14. Darmstadt 32 8 12 12 36–49 –13 36
15. VfB Stuttgart 31 9 6 16 46–63 –17 33
16. Eintracht Frankfurt 32 7 10 15 32–51 –19 31
17. Werder Bremen 31 8 7 16 43–63 –20 31
18. Hannover 32 6 4 22 29–59 –30 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik