Hertha: Mentális probléma? Inkább a túlpörgés – Dárdai

KÁNTOR BARNABÁS (BERLIN)KÁNTOR BARNABÁS (BERLIN)
Vágólapra másolva!
2016.04.09. 02:38
null
Vedad Ibisevic (19) hamar bevette a Hannover kapuját, mégis fájdalmas mérkőzésen van túl a Herthával (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, Dárdai Pál együttese, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC 2–2-es döntetlent játszott Szalai Ádám klubjával, a Hannoverrel. A találkozót követően a magyar szakember és Salomon Kalou értékelését is meghallgathatta a helyszínen tartózkodó Nemzeti Sport Online.

 

„Gratulálok az ellenfél edzőjének, mert tudom, milyen nehéz helyzetben van a csapata, így pedig még értékesebb az egy pont nekik – mondta a találkozót követően Dárdai. – A végeredmény ellenére jól kezdtük a mérkőzést, két csatárral álltunk fel, szerettük volna minél gyorsabban befejezni a támadásokat, a korai gól pedig bizonyítja, ez sikerült.”

„Túlságosan is akartuk ma a győzelmet, kicsit túlpörögtünk. A Hannover veszélyesen futballozott, de az egyenlítéssel megmutatta a csapat, hogy van tartása. Végső soron elégedettek kell, hogy legyünk az egy ponttal.”

A magyar szakembert a német újságírók arról faggatták, nem érzi-e úgy, hogy együttese mentálisan elfáradt. Dárdai előbb elmosolyodott, majd azt mondta:

„Én úgy láttam, hogy elég frissek voltak a játékosaink, de mint mondtam, kicsit túlpörögtek, ami olykor rosszabb, mint ha alulmotiváltak lennének. Fiatal csapatunk van, ezért sem gondolom, hogy probléma lenne a mai döntetlen. Tanulnunk kell a meccsből, hogy ne izguljuk túl az ilyen találkozókat. Mennünk kell tovább, le kell vonnunk a tanulságokat.”

„Jobb az egy pont, mintha nullával zártunk volna – így Salomon Kalou, a Hertha elefántcsontparti csatára. – Örülök, hogy sikerült betalálnom, mert azzal a góllal vissza tudtunk jönni a végén, ennek örülhetünk. Pozitívnak kell maradnunk, négy pont az előnyünk a Mönchengladbachhal szemben, várjuk, mit hoz a hétvége hátralévő része. Öt meccs van még hátra, mindegyik olyan lesz, mint egy döntő.”

A találkozó végén, 2–2-es állásnál volt egy vitatott szituáció, amikor Kalou elesett a tizenhatoson belül, ám a játékvezető nem ítélt tizenegyest, erről is véleményt formált a támadó.

„Hogy büntetőt kellett volna-e ítélni? Nem tudom, de az biztos, hogy a bíró sem tudta, vagy legalábbis nem volt biztos az ítéletében. Elestem, így ha nem volt tizenegyes, akkor sárgát kellett volna kapnom, de az is elmaradt…”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik