Hertha: Megbénultunk. Rá sem ismertem a csapatra – Dárdai

Vágólapra másolva!
2021.04.05. 08:55
null
Dárdai Pál a legkevésbé sem volt elégedett csapata teljesítményével az Union Berlin ellen (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a Hertha vezetőedzője igencsak kritikus hangon nyilatkozott együttese teljesítményéről a városi rivális Union Berlin elleni 1–1-es döntetlen után. A magyar szakember rá sem ismert a csapatára a Bundesliga 27. fordulójának záró mérkőzésén, bizonyos szempontból ugyanakkor elégedett, mert úgy is sikerült pontot szerezniük, hogy nem tudták megvalósítani a terveiket.

 

„Rá sem ismertem a csapatomra. Megint megbénultunk. Gyorsan el kell felejtenünk ezt a meccset” – idézi a Bild Dárdai Pált, aki éppen a hazaiaktól látta azt, amit a saját együttesétől szeretett volna: az Union birtokolta többet a labdát, és futballozott sokkal gólra törőbben (a kapura lövések számában 13–4-re nyertek a vendéglátók). „Az első huszonöt percet odaajándékoztuk az ellenfélnek, a második félidő pedig úgy, ahogy van, nem volt rendben. De tettünk egy lépést előre, mert az ilyen meccseket korábban elveszítettük volna” – fűzte hozzá keserűen a magyar szakvezető.

A HERTHA HÁTRALÉVŐ MECCSEI
28. forduló Mönchengladbach (otthon)
29. forduló Mainz (idegenben)
30. forduló Freiburg (o)
31. forduló Schalke (i)
32. forduló Arminia Bielefeld (o)
33. forduló 1. FC Köln (o)
34. forduló Hoffenheim (i)

A Bild megjegyzi, a Hertha játékosaiból hiányzott a győzni akarás, a bátorság és az erő, ráadásul futómennyiségben is jócskán elmaradtak az Union labdarúgóitól: a hazai futballisták (115.6 km) csapat szinten több mint hat kilométerrel „robotoltak” többet Dárdai fiainál (109.2 km).

„A meccs előtt magukra hagytam a srácokat, de ezek után beszélnünk kell. Néhányan ott voltak a pályán fejben, mások nem. Előrefelé akartunk védekezni, ám ebből nem sokat láttam. Némi levegőhöz juthattunk volna egy győzelemmel” – mondta csalódottan Dárdai.

A Hertha a következő fordulóban (április 10-én, szombaton) az európai kupaindulásért harcoló Mönchengladbachot fogadja, amely hét nyeretlen bajnoki után a legutóbbi két mérkőzését megnyerte a Bundesligában. A Herthánál (12) ebben az évben csak a sereghajtó Schalke (6) szerzett kevesebb pontot eddig a bajnokságban.

NÉMET BUNDESLIGA
27. FORDULÓ
Union Berlin–Hertha BSC 1–1
(Andrich 9., ill. Lukebakio 35. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 27 20 4 3 79–35 +44 64
2. RB Leipzig 27 17 6 4 48–22 +26 57
3. Wolfsburg 27 15 9 3 46–22 +24 54
4. Eintracht Frankfurt 27 13 11 3 55–37 +18 50
5. Borussia Dortmund 27 13 4 10 55–39 +16 43
6. Bayer Leverkusen 27 12 7 8 45–32 +13 43
7. Union Berlin 27 9 12 6 41–33 +8 39
8. VfB Stuttgart 27 10 9 8 48–41 +7 39
9. Mönchengladbach 27 10 9 8 46–41 +5 39
10. Freiburg 27 10 7 10 40–41 –1 37
11. Augsburg 27 9 5 13 29–41 –12 32
12. Hoffenheim 27 8 6 13 41–47 –6 30
13. Werder Bremen 27 7 9 11 31–39 –8 30
14. Hertha 27 6 7 14 32–46 –14 25
15. Mainz 27 6 7 14 27–46 –19 25
16. 1. FC Köln 27 5 8 14 25–47 –22 23
17. Arminia Bielefeld 27 6 5 16 21–46 –25 23
18. Schalke 27 1 7 19 17–71 –54 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik