Hertha: kapitány már van, az érkezőkre még várni kell

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.30. 12:12
Dárdai Pál, a Hertha vezetőedzője nem lát okot arra, hogy leváltsa csapatkapitányát, akinek mandátumát már a csapat első közös edzésén meghosszabbította. Az új igazolásokra még várni kell.

A Hertha szerdán kezdte el a felkészülést, Dárdai Pál az első edzésnapon kijelölte csapatkapitányát. Nincs meglepetés, a karszalagot az előző idényhez hasonlóan Fabian Lustenberger viseli.

„Lusti marad a cséká. Miért változtatnék? Tökéletesen tette, amit tennie kellett” – mondta Dárdai, akinek keretében egyelőre nincs új igazolás (Vedad Ibisevic kölcsönszerződése lejárt, vele kötött új, egyéves szerződést a Hertha).

„Aktív tagjai leszünk az átigazolási piacnak, kérem, ne sürgessenek minket. Megfontoljuk, kiket érdemes szerződtetni. Az Európa-bajnokság miatt eleve később indul be a játékosmozgás, de már nem kell sokat várni” – mondta Michael Preetz sportigazgató, akinek vezetésével a fővárosi klub a 124 éves fennállásának legnagyobb költségvetésével, több mint 100 millió euróval (31.6 milliárd forint) kezdi meg a következő bajnoki idényt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik