Hertha: „Ez őrület!” – Dárdait nem akármilyen látvány fogadta

Vágólapra másolva!
2016.02.20. 11:56
null
Kígyózó sor állt a berlini Olimpiai Stadion előtt (Fotó: Bild)
A Hertha labdarúgócsapatát már csak egy lépés választja el attól, hogy döntőt játszhasson – hazai környezetben – a Német Kupában. A Dortmund elleni elődöntő iránt hatalmas az érdeklődés a fővárosi szurkolók körében.

 

Dárdai Pált meglepő, ugyanakkor szívet melengető látvány fogadta, amikor péntek reggel munkába ment. A Hertha-szurkolók hosszú sorban várakoztak arra, hogy jegyhez jussanak a Borussia Dortmund elleni Német Kupa-elődöntőre.

„Ez őrület, eszméletlen! – reagált a Hertha magyar vezetőedzője a hatalmas érdeklődésre. – Ezekért a mérkőzésekért, ezekért a pillanatokért lesz valakiből játékos vagy edző. A drukkerek lelkesedését látva libabőrös leszek.”

A jegyiroda délelőtt 10 órakor nyitott ki, de sokan már reggel hat előtt elfoglalták helyüket az épületnél. Két hónappal a nagy mérkőzés előtt 400-500 Hertha-hívő állt sorba a belépők miatt.

„Eufóriát váltottunk ki a városban, a szurkolók újra mögöttünk állnak, mint egy fal – folytatta a Bildnek nyilatkozó Dárdai. – Erre büszkék vagyunk, és még nagyobb motivációt ad nekünk. Ugyanis mindannyiunknak a kupadöntő az álma!”

A Hertha április 20-án fogadja a Dortmundot, míg az elődöntő másik mérkőzésén – egy nappal korábban – a Bayern München a Werder Brement látja vendégül. A finálét május 21-én rendezik, a hagyományoknak megfelelően a berlini Olimpiai Stadionban.

A csapatokra addig persze még fontos meccsek várnak, a Hertha szombat délután a Wolfsburg ellen játszik bajnokit hazai pályán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik