Hertha: Elértük, amit az elmúlt években el lehetett – Dárdai

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.28. 23:15
null
Dárdai újra megpróbál segíteni a magyar futballnak (Fotó: AFP)
Dárdai Pál úgy véli, a német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha csapatával már elérte a „felső küszöböt”, a magyar futballnak pedig ad még egy lehetőséget.

 

Dárdai Pál az M4 Sportnak adott interjúban elmondta, a Bundesliga-edzők közül egyedül ő merte meglépni, hogy a felkészülés közben egyhetes pihenőt adott a játékosoknak, mivel a világbajnokság miatt rendkívül hosszúra nyúlt előző szezon miatt szükség volt a frissítésre.

A Hertha kilenc fordulót követően az ötödik helyen áll a Bundesligában, legutóbb az éllovas Borussia Dortmund otthonában szerzett pontot a gárda (2-2). Dárdai a csapat teljesítményével összességében elégedett, mint elmondta: rengeteget gyakorolták a nyáron a pozíciós játékokat, támadásvezetéseket.

„Az embereknek tetszik, a szakértők megdicsérik a Herthát, hogy jól néz ki, amit csinálunk” – fűzte hozzá.

Dárdai Pál szerint a berlini csapattal már elérte a felső küszöböt azzal, hogy a Freiburg elleni bajnokiig átlagosan két pontot szerzett a csapat, korábban az Európa-ligáig is eljutott, s véleménye szerint a maximum egy Bajnokok Ligája-csoportkör, vagy a Német Kupa-döntős szereplés lenne.

A 61-szeres válogatott, korábbi szövetségi kapitány Dárdai beszélt a Magyar Labdarúgó Szövetségben vállalt szerepéről is, a tréner a nemrég létrehozott szakmai bizottságban kapott helyet.

„Bízom benne, hogy ha itt valami történik, akkor végig lesz víve, vagy lesz valami változás is. Még egyszer megpróbálom, de hogy ha ebből sem lesz semmi, akkor többet nem próbálkozom ilyen segítségekkel, mert ez is csak időbe kerül. Az előző körben is a Szabics Imrével és Löw Zsolttal beleadtunk apait-anyait, komolyan vettük a dolgot, és egy jó dolog lett letéve az asztalra, nem lett belőle semmi. Ilyen szempontból még egy sanszot adok ennek a dolognak, aztán hogy ha ebből se lesz, akkor szerintem megköszönöm az ilyen felkéréseket" – tette hozzá.

A magyar válogatottal kapcsolatban kifejtette, Marco Rossinak nincs könnyű dolga, ugyanis sok rutintalan játékos van a nemzeti csapatnál. Hozzátette, ha az olasz trénert hagyják dolgozni, akkor az Európa-bajnoki selejtezőkre állhat össze egy olyan együttes, amelynek esélye lehet kijutni a kontinensviadalra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik