Hertha: egyre vonzóbb a játékosoknak a berlini klub

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.25. 09:29
null
A Hertha szerződtetné a Salzburg 21 éves, négyszeres osztrák válogatott középpályását, Valentino Lazarót is (Fotó: AFP)
Évekig nem volt vonzó a topjátékosok számára a Hertha labdarúgócsapata, az utóbbi két szezon nagyszerű teljesítményével azonban fordult a kocka. Dárdai Pál a szezonkezdetre már tudott igazolni új játékosokat, és akad olyan fiatal tehetség is, aki a Dortmund helyett inkább Berlinben futballozna.

 

2009-ben még az akkori edző, Lucien Favre is arra panaszkodott, a játékosok nem szívesen igazolnak a Herthába, de reményét fejezte ki, hogy a helyzet hamarosan megváltozik.

A klub – hála az amerikai pénzügyi befektető cég, a KKR segítségének – mostanra minden adósságától megszabadult, és a következő szezonban 120 millió eurós költségvetéssel számol.

A Bz-berlin.de portál úgy fogalmazott, a klub többé már nem szerény, inkább vonzó a játékosok számára. A klub július 3-án már megkezdi az edzéseket, és Dárdai Pál úgy nyilatkozott, köszönet illeti Michael Preetz sportigazgatót, hogy a kiszemelt játékosokkal ilyen gyorsan sikerült megállapodnia.

A három játékos – Mathew Leckie (Ingolstadt), Davie Selke (Leipzig) és Karim Rekik (Marseille) – összesen 14 millió euróért érkezett, és még nincsen vége az erősítéseknek.

A klub szívesen látná a Salzburg 21 éves, négyszeres osztrák válogatott támadó középpályását, Valentino Lazarót, aki 46 mérkőzésen hét gólt szerzett és tíz gólpasszt adott. Az osztrákok azonban nyolcmillió eurót kérnek érte, a Hertha csak négymilliót adna.

Berlinben köthet ki Felix Passlack is, a dortmundiak 19 éves utánpótlás-válogatott középpályása számára ugyanis sokkal vonzóbb lenne a berlini lehetőség, mint a jelenlegi kispadozás. Főleg úgy, hogy Dárdai irányítása alatt számos fiatal játékos, például Mitchell Weiser vagy Niklas Stark is kulcsemberré nőtte ki magát.

De amint arról korábban már beszámoltuk, tíz napig a Herthával edz Jonathan Klinsmann, a California Golden Bears amerikai utánpótlás-válogatott kapusa, a legendás német csatár, Jürgen Klinsmann fia is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik