Hertha: „Dárdai Palkónak még nehezebb dolga is van”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.23. 14:57
Werner Gegenbauer, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha elnöke elmondta véleményét Dárdai Palkó és Jonathan Klinsmann kapcsán.

Mint ismert, a berlini együttes néhány nappal ezelőtt szerződtette Jürgen Klinsmann fiát, Jonathant, míg az utánpótlástól felkerült a felnőttcsapatba Dárdai Pál fia, Palkó.szerződtette Jürgen Klinsmann fiát, Jonathant, míg az utánpótlástól felkerült a felnőttcsapatba Dárdai Pál fia, Palkó.

Werner Gegenbauer, a Hertha elnöke a két fiatallal kapcsolatban elmondta, az, hogy „ismert nevük van”, még nehezebbé teszi a dolgukat.

„Ezeknek a srácoknak még nehezebb is, mint azoknak a játékosoknak, akiknek az édesapjuk nem híres futballista volt. Klinsmann-nak persze nagy terhet jelenthet, hogy eljött a Herthához,és harmadik számú kapus lett, hiszen most a címlapok vele vannak tele. Tartom a hátam értük, biztos vagyok benne, hogy mindent kiadnak magukból és képesek megmutatni a bennük rejlő tehetséget, úgyhogy sikeresek lesznek.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik