Hertha: „Dárdai megőrül a futballért”; „Tuchelre emlékeztet”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.21. 11:37
null
Dieter Hoeness párhuzamot vont Dárdai Pál és Thomas Tuchel között (Fotó: bild.de)
Jürgen Röber, a Hertha korábbi edzője, valamint Dieter Hoeness, a berlini együttes volt alelnöke is kiváló véleménnyel van Dárdai Pálról, akinek az irányításával már hét forduló óta veretlen a fővárosi alakulat a Bundesligában. Uli Hoeness testvére szerint a Hertha annak ellenére is biztossá tette már a bennmaradását, hogy öt körrel a bajnokság vége előtt még „csak” hét pont az előnye az osztályozót érő helyen álló Paderborn előtt.

 

„Dárdai a tökéletes edző a Hertha élére. Népszerű, megőrül a labdarúgásért, és tudja, hogyan kell bánni a futballistákkal. Már játékos-pályafutása során is az volt a célja, hogy a Bundesligában edzősködjön. Pál a futballnak él, gondolatai éjjel-nappal a labdarúgás körül forognak. Bízom benne, hogy a csúcsra vezeti a Herthát, de szüksége van a biztos anyagi háttérre” – mondta Jürgen Röber, aki 1997 és 2002 között volt Dárdai edzője a berlini együttesnél.

„Amikor valami nem stimmelt a csapattal, kikértem Pali véleményét. Nagyon jól felmérte a helyzetet, mindig készségesen segített a problémák megoldásában. Megtalálja a közös hangot a játékosokkal, akik a kinevezése óta sokkal magabiztosabban lépnek pályára. Az volt a feladata, hogy bent tartsa a csapatot a Bundesligában, ami sikerült. Bár matematikailag még nem biztos a bennmaradás, a Hertha nem eshet ki. A következő idényben új célokat kell kitűzni, nem csak a kiesés ellen kell küzdeni. Dárdai engem Thomas Tuchelre emlékeztet, akit bedobtak a mély vízbe, a Mainz pedig felemelkedett” – mondta Dieter Hoeness, a Hertha korábbi alelnöke.

A fővárosiak a német élvonalbeli bajnokság 30. fordulójában a Bayern Münchenhez látogatnak. A mérkőzés szombaton 18.30 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik