Hertha: Dárdai megint újított, de alibit senki se keressen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.13. 10:43
null
Dárdai Pál a Freiburg elleni februári bajnoki előtt (Fotó: AFP)
A Bild szerdai beszámolója szerint Dárdai Pál ezen a héten is igyekszik valami váratlannal jó teljesítményre sarkallni a Hertha labdarúgóit: a német élvonalban (Bundesliga) maradásért harcoló berliniek magyar trénere ezúttal az edzések számának csökkentésével kísérletezik.

 

„Meggyőződésem, hogy két héttel a szezon vége előtt test és lélek egyaránt az utolsó tartalékait éli fel” – idézi a német lap, mivel indokolta Dárdai Pál az ezen a héten alkalmazott „naponta csak egy edzés” modell bevezetését.

Dárdai már a Dortmund elleni múlt szombati mérkőzés (0–2) előtt érzékelte, hogy játékosai felrázást igényelnek, de a közös kávézás és az extra szabadnap nem hozott pontot – a magyar trénernek nagyon nem tetszett, amit az immár öt forduló óta nyeretlen csapattól látott, úgyhogy ismét érezte, lépnie kell.

„A napi egy edzés nagyon intenzív és feszes, minden azt szolgálja, hogy a játékosok képesek legyenek százszázalékosan összpontosítani a feladatukra. A csökkentett edzésprogrammal megpróbálunk valamennyit visszahozni a frissességből. Persze ha valaki többletmunkát igényel, arról is gondoskodunk.”

Dárdai fontosnak tartja, hogy játékosai esze ne csak a futballon járjon, legyen lehetőségük arra is, hogy feltöltődjenek családi, baráti körben. Lógástól így sem kell tartania, hiszen hétfőn a keret szabadnapra jogosult játékosainak több mint fele fakultatív edzésre jelentkezett – emlékeztet a Bild.

„Mindenki nyugodjon meg, meccsnapra minden futballista tökéletesen felkészült lesz – folytatta Dárdai. – Különben is, ha jó lesz az időjárás, nagyszerű szurkolóink valószínűleg megtöltik majd a stadiont, és a maguk részéről mindent megtesznek, hogy belehajszoljanak bennünket a győzelembe. Szóval senki se keressen alibit…”

Két fordulóval a zárás előtt a Hertha a tabella 13. helyén áll, három pont választja el az osztályozót jelentő 16., valamint a kieséssel járó 17. helyen álló riválisoktól. A berliniek szombaton a Frankfurtot fogadják, egy héttel később a Hoffenheim vendégei lesznek – Dárdai szerint három pont megszerzésével biztossá tehető a bennmaradás.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 32 24 4 4 77–16 +61 76
2. Wolfsburg 32 19 8 5 68–35 +33 65
3. Mönchengladbach 32 18 9 5 50–23 +27 63
4. Bayer Leverkusen 32 16 10 6 59–35 +24 58
5. Augsburg 32 14 4 14 39–40 –1 46
6. Schalke 32 12 9 11 41–38 +3 45
7. Borussia Dortmund 32 12 7 13 43–38 +5 43
8. Werder Bremen 32 11 10 11 48–60 –12 43
9. Hoffenheim 32 11 8 13 47–52 –5 41
10. 1. FC Köln 32 9 12 11 32–36 –4 39
11. Eintracht Frankfurt 32 10 9 13 54–61 –7 39
12. Mainz 32 8 13 11 43–45 –2 37
13. Hertha 32 9 7 16 35–50 –15 34
14. Hamburg 32 8 8 16 22–48 –26 32
15. Freiburg 32 6 13 13 33–44 –11 31
16. Hannover 32 7 10 15 36–54 –18 31
17. Paderborn 32 7 10 15 30–62 –32 31
18. VfB Stuttgart 32 7 9 16 38–58 –20 30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik