Hertha: Dárdai megadta az esélyt játékosának a hétvégén

Vágólapra másolva!
2018.11.26. 17:36
null
Dárdai (középen) ráérzett Leckie jó teljesítményére (Fotó: AFP)
A Hertha a hétvégén remek meccsen játszott 3–3-as döntetlent a Hoffenheimmel, s a berlinieknél először szerepelt bajnokin a kezdőcsapatban ebben az idényben az ausztrál Mathew Leckie. A 27 éves szélső rögtön meg is szerezte első bajnoki gólját a szezonban, s nem is maradtak el a dicsérő szavak a mérkőzés után Dárdai Páltól, a Hertha vezetőedzőjétől.

 

Az 59-szeres ausztrál válogatott Leckie az idény elejét térdsérülése miatt mulasztotta el, majd rendre csereként kapott lehetőséget, ám a 12. fordulóban Dárdai úgy érezte, itt az alkalom, hogy bizalmat kapjon. A magyar szakember a meccs után elárulta, a találkozót megelőzően a csapat előtt igyekezett „felpiszkálni” 27 éves játékosát.

„A meccs előtt mondtam neki, itt a lehetőség számára, hogy bizonyítsa: húzóembere tud lenni a csapatnak, hogy mindenkinek megmutassa a legjobbjaink között a helye. Felpiszkáltam a hiúságát, és ahogy látjuk, bevált a dolog” – idézte a berlini B. Z. lap Dárdait.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik