Hertha: Dárdai különleges hétre készül, játékosaitól kér segítséget

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.24. 20:01
null
Brémában sem lesz könnyű dolga a Herthának (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 31. fordulójában a Hertha BSC szombaton a Werder Bremen vendégeként lép pályára. Dárdai Pál csapata legutóbbi idegenbeli szereplésén a Mainztól kapott ki, ezzel pedig sorozatban hetedik vereségét szenvedte el távol a berlini Olimpiai Stadiontól, ami negatív klubrekord.

A berliniek magyar vezetőedzőjének nem lesz könnyű feladata, hiszen szombaton a liga egyik legjobb formában lévő együtteséhez látogat a csapata. A Hertha jelenleg az 5. helyen áll a tabellán, a Werder pedig a 8., úgy, hogy a télen még a kiesés veszélye fenyegette gárdát.

A Bremen a 24. játéknap után a 15. helyen állt a német élvonalban. Alexander Nouri október elején vette át a csapatot, s bár az ő irányítása alatt is volt egy komoly hullámvölgye az együttesnek, végül beérni látszik a munkája, hiszen a „muzsikusok” már Európáról álmodnak. Utóbbi tíz bajnoki meccsén nyolcszor győzött és kétszer játszott döntetlent a zöld-fehér alakulat.

A Hertha 15 idegenbeli meccsén mindössze 9 pontot szerzett, ezzel a 16. helyen áll ezen a tabellán. Ha pedig a tavaszi tabellára vetünk egy pillantást, a 10. pozíciót foglalják el Ibisevicék. A téli szünet után a Werdernél csak a Bayern München szerzett több pontot a bajnokságban, a fővárosiak magyar vezetőedzője tehát nem véletlenül vonta be a játékosokat a közös ötletelésbe.

„Azt mondtam a srácoknak, hogy nyugodtan rukkoljanak elő egy javaslattal. Ezen a héten valamit egészen másképp kell csinálnunk, mert állandóan ezt az idegenbeli rossz formánkat halljuk innen-onnan. Lassan már azt gondolom, hogy ez tudat alatt befolyásolja a csapat teljesítményét” – idézi a 41 éves trénert a bz-berlin.de.

Dárdai mindenképp pontokat szeretne még szerezni idegenben. A Bundesligában négy forduló van hátra a bajnokságból, a Hertha pedig kétszer otthon, kétszer idegenben lép pályára. A magyar tréner nem szeretne csupán arra alapozni, hogy otthon jól teljesít a csapata, mi több, egyetlen gárda sem szerzett több pontot hazai pályán a Bunedsligában a Herthánál (37 ponttal hármas holtverseny az élen: Bayern, Leipzig, Hertha).

De vajon ott lehetnek-e az Európa-ligában a következő szezonban Dárdai Pál tanítványai? Az ötödik hellyel automatikusan kvalifikálnák magukat a csoportkörbe.

„Valóban nem néz ki rosszul, de még négy forduló hátra van. Ha kétszer nyerünk, valószínűleg ott leszünk. Brémába is pontokért megyünk, ha pedig valaki pontokat szeretne szerezni, ahhoz legalább egy gólra szüksége van” – mondta Dárdai.

ÁPRILIS 28., PÉNTEK
NÉMET BUNDESLIGA
31. FORDULÓ

20.30: Bayer Leverkusen–Schalke

SZOMBAT
15.30: Borussia Dortmund–Köln
15.30: Mainz–Borussia Mönchengladbach
15.30: Werder Bremen–Hertha
15.30: Darmstadt–Freiburg
18.30: Wolfsburg–Bayern München

VASÁRNAP
15.30: Augsburg–Hamburg
17.30: Hoffenheim–Eintracht Frankfurt

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 21 7 2 73–17 +56 70
2. RB Leipzig 30 19 5 6 56–31 +25 62
3. Borussia Dortmund 30 16 8 6 65–35 +30 56
4. Hoffenheim 30 14 13 3 57–32 +25 55
5. Hertha 30 14 4 12 38–35 +3 46
6. Freiburg 30 13 5 12 38–52 –14 44
7. Werder Bremen 30 12 6 12 50–51 –1 42
8. 1. FC Köln 30 10 11 9 43–37 +6 41
9. Eintracht Frankfurt 30 11 8 11 32–34 –2 41
10. Mönchengladbach 30 11 6 13 39–44 –5 39
11. Schalke 30 10 8 12 39–35 +4 38
12. Bayer Leverkusen 30 10 6 14 43–46 –3 36
13. Mainz 30 9 6 15 39–49 –10 33
14. Wolfsburg 30 9 6 15 30–43 –13 33
15. Hamburg 30 9 6 15 30–55 –25 33
16. Augsburg 30 8 8 14 29–49 –20 32
17. Ingolstadt 30 8 4 18 33–54 –21 28
18. Darmstadt 30 6 3 21 23–58 –35 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik