Hertha: Dárdai egyedülálló stílust hozott létre

Vágólapra másolva!
2016.12.07. 10:11
null
Dárdai Pál és Rainer Widmayer bármikor felismerné csapatuk játékát (Fotó: bz-berlin.de)
A német élvonalban szereplő Hertha BSC vezetőedzője, Dárdai Pál olyan stílust alakított ki csapatánál, amit bárki felismerne a magyar tréner szerint. A 40 esztendős szakember emellett arról is beszélt a bundesliga.com-nak, hogy a 2016-ból hátralévő két otthoni mérkőzésen megőrizné a hibátlan hazai mérleget a bajnokságban.

A Wolfsburg 3–2-es szombati legyőzésével a Hertha megerősítette harmadik helyét a Bundesliga táblázatán. A Dárdai Pál vezette berliniek parádés teljesítményt nyújtanak, 13 meccs után 27 ponttal állnak, ráadásul olyan játékstílus alakult ki az együttesnél, amit a magyar szakember szerint bárki bármikor felismerne.

„Megváltoztathatják a csapat mezét, hogy a játékosok felismerhetetlenek legyenek, akkor is felismernék a játékunkat és azt mondanák: »Itt játszik a Hertha!«” – mondta Dárdai Pál a bz-berlin.de német oldalnak.

„Minden eshetőségre felkészülünk, megvan a magunk terve és rendszere. A hétközi edzések hatása meglátszik a hétvégén. Szeretjük sokat birtokolni a labdát, hátulról építkezünk, mindig igyekszünk megtalálni az üresen álló embert. Semmit nem bízunk a véletlenre, mert az nem vezetne jó eredményre.”

A berliniek mind a hat hazai bajnokijukon megszerezték a három pontot – ez egyedülálló teljesítmény a most zajló bajnokságban –, egy újabb sikerrel pedig megdöntenék a 16 évvel ezelőtti rekordot: a 2000–2001-es hat siker a klub legjobb Bundesliga-rajtja.

„A hazai mérlegünk továbbra is hibátlan. Karácsonyig még kétszer játszunk otthon, ezekből a mérkőzésekből szeretnénk minél többet kihozni” – árulta el a magyar szakember a bundesliga.com-nak.

A jelenleg harmadik helyen álló Hertha BSC a Werder Brement és a Darmstadtot fogadja a 14. és 16. fordulóban, közte pedig az idáig veretlen listavezető RB Leipzig otthonába látogat.

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. RB Leipzig 13 10 3 29–11 +18 33
2. Bayern München 13 9 3 1 29–9 +20 30
3. Hertha 13 8 3 2 22–13 +9 27
4. Hoffenheim 13 6 7 25–14 +11 25
5. Eintracht Frankfurt 13 7 4 2 19–11 +8 25
6. Borussia Dortmund 13 7 3 3 31–15 +16 24
7. 1. FC Köln 13 6 4 3 18–12 +6 22
8. Schalke 13 5 2 6 18–15 +3 17
9. Bayer Leverkusen 13 5 2 6 20–21 –1 17
10. Mainz 13 5 2 6 23–25 –2 17
11. Freiburg 13 5 1 7 17–25 –8 16
12. Augsburg 13 3 5 5 11–15 –4 14
13. Mönchengladbach 13 3 4 6 13–22 –9 13
14. Werder Bremen 13 3 2 8 17–32 –15 11
15. Wolfsburg 13 2 4 7 12–18 –6 10
16. Darmstadt 13 2 2 9 11–26 –15 8
17. Hamburg 13 1 4 8 10–27 –17 7
18. Ingolstadt 13 1 3 9 10–24 –14 6
ÍGY TELJESÍTENEK A NÉMET CSAPATOK HAZAI PÁLYÁN
1. Hertha 6 6 13–3 +10 18
2. Bayern München 7 5 2 18–4 +14 17
3. Borussia Dortmund 7 5 2 17–4 +13 17
4. RB Leipzig 6 5 1 12–5 +7 16
5. Hoffenheim 7 4 3 13–6 +7 15
6. 1. FC Köln 6 4 2 11–2 +9 14
7. Eintracht Frankfurt 6 4 2 11–7 +4 14
8. Schalke 6 4 2 14–7 +7 12
9. Mönchengladbach 7 3 3 1 10–5 +5 12
10. Freiburg 6 4 2 8–9 –1 12
11. Bayer Leverkusen 7 3 2 2 11–10 +1 11
12. Mainz 6 3 1 2 15–13 +2 10
13. Werder Bremen 7 3 4 10–12 –2 9
14. Darmstadt 7 2 2 3 7–9 –2 8
15. Augsburg 7 1 3 3 5–10 –5 6
16. Ingolstadt 6 2 4 5–12 –7 2
17. Wolfsburg 7 2 5 4–12 –8 2
18. Hamburg 6 2 4 5–16 –11 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik