Hertha: botrány az edzésen! Dárdai az öltözőbe küldte a kapust

Vágólapra másolva!
2016.07.30. 09:30
null
Dárdai Pál az öltözőbe küldte Thomas Kraftot (Fotó: bz-berlin.de)
„Botrány a Hertha edzésén” – írja a német Bild, amely szerint a berliniek pénteki tréningjén Dárdai Pál vezetőedző egy szóváltást követően az öltözőbe küldte a csapat kapusát, Thomas Kraftot.

 

A Bild és a Berliner Zeitung is arról ír, hogy a csütörtökön az Európa-ligában a dán Bröndby ellen 1–0-ra nyerő Hertha másnapi tréningjén kisebb konfliktus támadt, amit Dárdai Pál vezetőedző azzal zárt le, hogy az öltözőbe küldte a csapat kapusát, Thomas Kraftot.

A Berliner Zeitung szerint a korábban alapembernek számító, de tavaly őszi sérülését követően a csapatból kiszoruló Kraft érezhetően frusztrált amiatt, hogy az Európa-ligában a norvég Rune Jarstein állt a kapuban.

Ez az ideges hangulata vezethetett ahhoz, hogy a pénteki tréningen többször is kritizálta csapattársait, főképp Florian Kohlst és Alexander Baumjohannt, majd egy leshelyzetnél annyira elmérgesedett a játékosok közötti nézeteltérés, hogy Dárdai az öltözőbe küldte a kapust.

A bz-berlin.de idézi is Dárdait, aki szerint nem érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani az esetnek, az adott pillanatban úgy látta a legjobbnak, hogy Kraftot az öltözőbe küldi, mert a kapus nem viselkedett korrekt módon, de ettől függetlenül a Braunschweig elleni szombati felkészülési meccsen ő véd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik