Hertha: Az egész város mellettünk állt, a srácok ismételnének – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.23. 13:16
A szombaton a Köln ellen 2–1-re megnyert találkozó után kedden ismét fontos találkozó vár a fővárosi csapatra: a St. Pauli ellen játszik kupamérkőzést Dárdai Pál Herthája. A vasárnapi edzést követően a magyar tréner sajtótájékoztatót tartott. A vezetőedző elmondta, hogy Sebastian Langkamp, John Brooks és Julian Schieber izomhúzódással bajlódik, de utóbbi részt tudott venni a gyakorláson.


Dárdai Pál bizakodó a keddi kupameccs előtt (Fotó: Twitter/Hertha BSC)
Dárdai Pál bizakodó a keddi kupameccs előtt (Fotó: Twitter/Hertha BSC)

Kedden fog először a fehér színű idegenbeli mezében szerepelni ebben a szezonban a berlini csapat. A bajnokságból nemrég három mérkőzésre eltiltott Valentin Stocker biztosan játszik majd, Dárdainak azonban így is fejtörést okozhat a csapat-összeállítás, hiszen jó néhány kulcsembere sérüléssel bajlódik.

A magyar tréner elmondta, hogy Fabian Lustenberger már futóedzést végzett vasárnap, de csak az október 30-i, Hoffenheim elleni bajnokin lesz bevethető. A többiek keményen dolgoztak, már a keddi találkozót szem előtt tartva.

Dárdai hozzátette, hogy nagyon motiváltak, ám egy kupameccs mindig nagyon nehéz. A 40 éves szakember elárulta, hogy a tizenegyeseket is gyakorolták.

„Nagyon jól szerepeltünk a kupában az előző idényben, az egész város mellettünk állt. A srácok ismételni szeretnének” – fogalmazott a Hertha vezetőedzője.

NÉMET KUPA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
október 25., kedd
20.45: St. Pauli–Hertha

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik