nemzetisport.hu 2017.06.27 19:15 Frissítve: 2017.06.28 09:30

Hertha: Aki profi, az egy szörnyecske lesz – Dárdai

Csak olyan dolgot kér játékosaitól, amit meg tudnak tenni, és az őszinteség a legfontosabb a gátlásmentes edző-játékos kapcsolathoz, mondta Dárdai Pál. A Hertha edzője a soproni VOLT Fesztivál vendégeként a profizmus nehézségeiről és klubja imidzsének javulásáról is beszélt.

dárdai629
Nem kell félni az edzőbácsitól (Fotó: AFP)

 

Dárdai Pál elmondta, a tavaly hetedik, idén pedig hatodik helyen zárt Hertha folyamatosan fejlődik.

„Az egyéni kvalitásokban meglevő és a sebességbeli különbségek nem néznek ki jól nálunk. De jó kis szorgalmas közösségünk van, összerakjuk a csapatot, minden évben úgy igazoltunk, hogy kicsit gyorsítsuk és kicsit képezzük is a csapatot. Az előző szezonban már sokat javult az imidzsünk, sok fiatal játékos akar jönni hozzánk, mondhatjuk, hogy szexi lett a Hertha megint” – nyilatkozta.

Szerinte a játékosokat mindig lehet fanatizálni, csak a miként a kérdés.

„Ezeket a játékosokat te választod ki, a saját gyerekeid. De a szakmai dolgok is fontosak, akkor bíznak benned, ha olyat kérsz tőlük, amit meg tudnak csinálni. Én sohasem kérek olyat, amit nem tudnak. Sőt inkább megkérem őket, hogy ne csinálják, mert az rossz útra vezet. Az egyenes párbeszéd és az őszinte dialóg működik, mert akkor nincsenek gátlások, őszinték vagyunk egymáshoz, nem kell félni az edzőbácsitól.”

A profizmus világa azonban kőkemény, és nem szabad irigyelni a játékosoktól a pénzt.

„Aki profi, az egy szörnyecske lesz. Mert mi a célom, hogy én játsszak, és ne te. Ez egy ilyen világ. A profiknak az a cél, hogy a pénz meglegyen. De ezek a futballisták ki vannak zsigerelve, nagyon sok fájdalomcsillapítót kell felzabálniuk, hogy végigjátsszák a karrierjüket. A végén én is azért hagytam abba, mert tabletta nélkül nem tudtam volna játszani. Tíz év alatt kell annyi pénzt keresni, amennyit csak tudsz. Mert utána nem segít senki.”

A korábbi szövetségi kapitány úgy fogalmazott, amint a fiúk kirepülnek, újra vállalna valamit a válogatottnál.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.11.04 17:21:59

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Lewandowski sarokkal szerzett gólt, Alaba szerencsével, Robben meg rekordot döntött a BVB ellen.

2017.11.04 09:21:28

Német labdarúgás SOMOGYI ZSOLT

A Hertha edzője egy mesével magyarázta el fia pályára küldését.

2017.10.31 08:31:18

Német labdarúgás PIETSCH TIBOR

„Örömteli, hogy ezer napja vagyok a Hertha vezetőedzője, ám ha nem újulok meg újra és újra, nem sokáig leszek az.”

2017.10.28 16:22:30

Német labdarúgás nemzetisport.hu

A Dortmund botlását kihasználva a bajorok a szezon során először a tabella élére álltak.

2017.10.25 16:41:34

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Gulácsi több bravúrt is bemutatott, de a 11-esekkel nem volt szerencséje a Német Kupa nagy rangadóján.