Hertha: Dárdai ehhez nagyon ért, a számok nem hazudnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.26. 11:48
null
Dárdai Pál ebben a szezonban eddig remekül nyúlt bele a mérkőzésekbe (Fotó: AFP)
Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC öt forduló után a hatodik helyen áll a Bundesligában. A berlini csapat az első három mérkőzését megnyerte, az előző két körben azonban csak egy pontot szerzett. A Berliner Zeitung „Az aranykezű edző” címmel érdekes cikket közölt az eddigi fordulókról: a fővárosiak kilenc góljából négyet cserejátékos szerzett, ami azt igazolja, hogy Dárdai Pál remek döntéseket hoz mérkőzés közben.

 

A Hertha az első fordulóban 2–1-re megverte a Freiburgot, a győztes gólt a csereként beálló Julian Schieber szerezte a 95. percben. A második körben idegenben 2–0-ra legyőzte az Ingolstadtot, a második találatot ismét Schieber jegyezte, aki a 79. percben állt be. A berlini csapat a következő meccsen otthon 2–0-s győzelmet aratott a Schalke felett, a végeredményt a kispadról érkező Valentin Stocker állította be.

A negyedik fordulóban a Hertha 3–0-ra kikapott a Bayerntől, míg az elmúlt hétvégén 3–3-as döntetlent játszott az Eintracht Frankfurttal, amely a szünetben még 2–1-re vezetett. Dárdai a szünetben becserélte Alexander Essweint, aki gólt és gólpasszt jegyzett, ezzel a rózsaszín mezben pályára lépő kék-fehérek fordítottak, ám a győzelem a hosszabbításban kicsúszott a kezükből.

A Bayern elleni meccs kivételével tehát mindegyik mérkőzésen szerzett gólt cserejátékos a Herthában.

„Ehhez természetesen szerencse is kell, de nem bánnám, ha a tendencia folytatódna. Esswein, Stocker és Schieber is szenzációsan szálltak be a meccsekbe. Nagy luxus ez az edzőnek” – mondta Dárdai Pál a témával kapcsolatban a Berliner Zeitungnak.

A Hertha a következő körben az edzőváltáson áteső, még nyeretlen Hamburgot fogadja, amely eddig tíz gólt kapott a Bundesliga jelenlegi kiírásában – abból nyolcat cserejátékosoktól…

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 5 5 15–1 +14 15
2. Borussia Dortmund 5 4 1 16–4 +12 12
3. 1. FC Köln 5 3 2 9–2 +7 11
4. Mönchengladbach 5 3 1 1 10–6 +4 10
5. Eintracht Frankfurt 5 3 1 1 8–5 +3 10
6. Hertha 5 3 1 1 9–7 +2 10
7. RB Leipzig 5 2 3 9–4 +5 9
8. Mainz 5 2 1 2 12–11 +1 7
9. Hoffenheim 5 1 4 9–8 +1 7
10. Bayer Leverkusen 5 2 1 2 8–7 +1 7
11. Augsburg 5 2 1 2 4–6 –2 7
12. Freiburg 5 2 3 6–9 –3 6
13. Wolfsburg 5 1 2 2 4–7 –3 5
14. Darmstadt 5 1 1 3 2–10 –8 4
15. Werder Bremen 5 1 4 5–15 –10 3
16. Ingolstadt 5 1 4 2–10 –8 1
16. Hamburg 5 1 4 2–10 –8 1
18. Schalke 5 5 2–10 –8 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik