Hertha: a kanyar Európáról énekelt, Dárdai kiizzadt sikerről beszélt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.03. 08:43
null
Dárdainak van oka mosolyogni: a Hertha hét éve nem szerzett ennyi pontot 24 forduló alatt (Fotó: Szabó Miklós)
A Hertha BSC 2–0-s győzelmet aratott a Bundesliga 24. fordulójában az Eintracht Frankfurt ellen, így őrzi harmadik helyét a tabellán a Mainztól meglepő vereséget szenvedő Bayern München és a listavezetővel szembeni különbséget öt pontra csökkentő Borussia Dortmund mögött. A berlini ultrák már Európáról énekeltek – Dárdai Pál, a Hertha vezetőedzője pedig nehezen kicsikart sikerről beszélt.

Az Ostkurve már az európai kupaszereplésről dalolt (Wir spielen im Europacup – Power von der Spree, hangzott a lelátói ének), a Hertha BSC pedig valóban jól áll a nemzetközi porondot érő helyekért folyó harcban: az osztályozós pozícióba süllyedt Eintracht Frankfurt ellen a tizenkettedik győzelmét (otthon a hetediket) szerezte meg Dárdai Pál együttese. A magyar vezetőedző az első játékrész láttán azért nem volt felhőtlenül boldog, mint ahogy Michael Preetz sem.

„Az első félidőben mintha ott sem lettünk volna. A másodikra sikerült változtatni, keményebben futballoztunk, és kihasználtuk a gólhelyzeteinket. Munkás, kiizzadt győzelem volt ez, de ilyenek kellenek, hogy előrelépjen a csapat. Hasznosak az ilyen mérkőzések” – kommentált Dárdai Pál a lefújás után.

A Herthának volt szerencséje is a meccsen – az ötödik percben Vladimír Darida kiállításgyanús szabálytalanságánál csak a sárga villant.

„Nagyon meleg volt az a helyzet, más döntés is születhetett volna, láttunk már erre példát korábban. Az első félidő nagyon gyenge volt, egyáltalán nem játszottunk jól a találkozó elején” – vélekedett a klubmenedzser Michael Preetz. Aztán ő is az európai (kupa)álomról beszélt.

A Hertha a hétvégén Hamburgban tehet újabb lépést efelé.

A berliniek legutóbb a 2008–2009-es idényben szereztek legalább 42 pontot az első 24 fordulóban, akkor a Lucien Favre irányította (és Dárdaival felálló) csapat 49 ponttal állt a bajnokság ezen szakaszában.

A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁST OLVASHAT A HERTHA–EINTRACHT FRANKFURT MÉRKŐZÉSRŐL!

NÉMET BUNDESLIGA
24. FORDULÓ

Bayern München–Mainz 1–2 (Robben 65., ill. Jairo 26., J. Córdoba 86.)
Schalke–Hamburg 3–2 (Meyer 38., Huntelaar 66., Schöpf 77., ill. N. Müller 4., Kacsar 91.)
Bayer Leverkusen–Werder Bremen 1–4 (Djilobodji 69. – öngól, ill. Bartels 5., C. Pizarro 55., 65., 83. – a másodikat 11-esből)
Mönchengladbach–Stuttgart 4–0 (T. Hazard 16., Raffael 60., Herrmann 68., Grosskreutz 91. – öngól)
Hertha–Eintracht Frankfurt 2–0 (Weiser 64., S. Kalou 78.)
Hoffenheim–Augsburg 2–1 (Volland 25., Uth 81., ill. Verhaegh 40. – 11-esből)
Darmstadt–Borussia Dortmund 0–2 (A. Ramos 38., Durm 53.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 24 20 2 2 59–13 +46 62
2. Borussia Dortmund 24 18 3 3 59–25 +34 57
3. Hertha 24 12 6 6 33–24 +9 42
4. Mönchengladbach 24 12 3 9 49–40 +9 39
5. Mainz 24 12 3 9 34–30 +4 39
6. Schalke 24 11 5 8 34–31 +3 38
7. Bayer Leverkusen 24 10 5 9 33–30 +3 35
8. Wolfsburg 24 9 7 8 36–31 +5 34
9. Ingolstadt 24 8 7 9 18–25 –7 31
10. 1. FC Köln 24 7 9 8 25–30 –5 30
11. Hamburg 24 7 7 10 28–34 –6 28
12. VfB Stuttgart 24 8 4 12 35–48 –13 28
13. Augsburg 24 6 7 11 27–35 –8 25
14. Darmstadt 24 6 7 11 25–38 –13 25
15. Werder Bremen 24 6 6 12 31–47 –16 24
16. Eintracht Frankfurt 24 5 8 11 27–39 –12 23
17. Hoffenheim 24 4 9 11 25–37 –12 21
18. Hannover 24 5 2 17 21–42 –21 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik