Hannover: fizettek Moniznak, hogy ne legyen az edzőjük?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.29. 14:00
null
Ricardo Moniz Hannover helyett végül Lengyelországba költözött
Érdekes történet látott napvilágot Németországban: Ricardo Moniz egy évvel ezelőtt állítólag közel állt hozzá, hogy a Ferencváros után a Hannover labdarúgócsapatának edzője legyen, ám végül nem így történt – mégis pénzt kaphatott a német csapattól.

 

Ricardo Monizt 2013 decemberének elején menesztették a Ferencvárostól, a Hannover pedig a hónap végén váltott edzőt. Mirko Slomka utódának (többek között) a holland szakembert nézték ki a német csapatnál, amely állítólag meg is állapodott Monizzal.

A hírek szerint azonban amikor Martin Kind klubelnök elrepült, hogy pontot tegyen az ügy végére, meggondolta magát, mivel úgy érezte, hogy a Fradi korábbi trénere mégsem illene a csapatukhoz. A Kicker úgy tudja, hogy Moniz pénzt kaphatott a Hannovertől, gyakorlatilag azért, hogy ne legyen az edzőjük.

Az alkuból így kihátráló hannoveriek végül a korábbi török válogatott Tayfun Korkutot nevezték ki csapatuk élére, míg Moniz márciusban a lengyel Lechia Gdansknál vállalt munkát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik