Halvány német vonal – Deák Zsigmond jegyzete

Vágólapra másolva!
2017.12.05. 00:08

A német labdarúgó-válogatottnak több mint kilenc évtized alatt, 1926 óta – előtte 1908-tól egy bizottság végezte a szakmai munkát – mindössze tíz szövetségi kapitánya volt, ez átlagosan egy főre jutó kilenc esztendő. Összehasonlításképpen: a magyar nemzeti tizenegynek az 1902-es hivatalos kezdetektől Georges Leekens az 55. szakvezetője, tehát alig több mint két év jut egy emberre. Ebből joggal szűrhetnénk le azt a következtetést, hogy arrafelé nyugalomban dolgozhat az edző, a felettesei kétszer is meggondolják a leváltását, szinte töretlen iránta a bizalom, mi meg kapkodunk fűhöz-fához, csak épp a vargához nem szaladunk, mert ilyen nevű kapitányunk még nem volt.

Klubszinten viszont már más a helyzet, legalábbis az aktuális. A most zajló Bundesliga 1.-es idény során eddig már ötször váltottak edzőt, Andries Jonker (Wolfsburg), Carlo Ancelotti (Bayern München), Willy Sagnol (szintén Bayern) és Alexander Nouri (Werder Bremen) után múlt hétvégén Peter Stöger (Köln) is megkapta az elbocsátó szép üzenetet. Utóbbi döntéssel pedig honfitársunk, Dárdai Pál lett – Christian Streich (Freiburg) mögött – a második legrégebbi vezetőedző a német élvonalban, pedig ő sem a földtani őskorban, hanem 2015 februárjában ült le a Hertha kispadjára. Ehhez képest a mi NB I-ünk maga az állandóság, a Haladás Bayern-szerűen kétszer váltott (Mészöly Géza helyett Pacsi Bálint, majd helyette Michal Hipp), a Mezőkövesd egyszer (Radványi Miklós–Kuttor Attila), ez összesen csak három.

Most itt nagyobb a türelem, vagy ott nagyobb a tét? – kérdezhetnénk, de a válaszhoz várjunk még néhány napot, például az őszi idény végéig. Kispesten és Angyalföldön is ég ugyanis a ház, az előző szezon arany- és bronzérmese nem közeli és távolabbi múltjának megfelelően szerepel, s akkor még enyhén fogalmaztunk. A Vasasnál máris konkrét személyekről suttognak, s bizony van abban logika, hogy a Szombathelyről augusztus végén kényszerűen távozó, a piros-kékekhez ezer szállal kötődő Mészöly Géza kövesse Michael Oenninget.

Ha így történne, akkor igen meggyengülne, gyakorlatilag elhalványulna a „német vonal” hazánkban, hiszen Bernd Storck szövetségi kapitánynak is mennie kellett a balul sikerült vb-selejtezőket követően, így már csak Thomas Doll (FTC) maradna. Viszont legalább az edzőváltások számában megközelítené az NB I a Bundesliga 1.-et, bár talán üdvözítőbb lenne szakmai területen hasonlóságot találni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik