A felejtés segíthet a német Szuperkupa megnyerésében

Vágólapra másolva!
2014.08.13. 13:35
null
Robert Lewandowski (balra) Bayern-játékosként tér vissza Dortmundba (Fotó: Reuters)
Szerda este sorozatban harmadszor csap össze a labdarúgó német Szuperkupáért a Bayern München és a Borussia Dortmund, ezúttal az utóbbi csapat otthonában. Mindkét felet sérülések hátráltatják, a dortmundiakat irányító Jürgen Klopp szerint az nyerhet, aki ezen túl tudja tenni magát.

 

Telt ház, több mint nyolcvanezer néző előtt feszülnek egymásnak a csapatok szerda este. A Signal Iduna Park közönségének támogatására nagy szüksége lesz a Dortmundnak, hiszen Gündogan, Sahin, Blaszczykowski, Reus és Hummels sem léphet pályára az alapemberek közül, és a kapus Roman Weidenfeller szereplése is kérdéses.

„Az a csapat nyer, amelyik jobban úrrá tud lenni a problémáin és el tudja feledni azokat kilencven vagy százhúsz percre – mondta Jürgen Klopp, a Borussia vezetőedzője. – Két olyan együttes találkozik, amelynek meg kellett küzdenie a világbajnokság utóhatásaival, és emiatt rendkívül bonyolult előszezonja volt.”

Klopp szavaiból kitűnik, hogy a Bayernnél is van gond bőven, Rafinha, Franck Ribéry és Pepe Reina biztosan nem léphet pályára, és Bastian Schweinsteiger is lemaradhat a Szuperkupa-mérkőzésről.
Ott lesz viszont valószínűleg a bajorok kezdőjében a nyáron igazolt Robert Lewandowski, aki a lehető leghamarabb tér vissza ellenfélként korábbi klubjához. Nemcsak őt várják persze jó ismerősök Dortmundban, hanem a Bayern német játékosait is.

„Szerdán ellenfelek leszünk, kilencven percre félre kell tennünk a barátságunkat” – utalt rá Jérome Boateng, hogy több dortmundival együtt nyertek világbajnokságot néhány hete.

A hivatalos kiírásokat figyelembe véve mindkét klub négyszeres német Szuperkupa-győztes. Az előző szezonban a Bayern a bajnokságban és a Német Kupában is megelőzte a mindkét sorozatban másodikként záró Dortmundot, a Szuperkupát azonban legutóbb 2010-ben nyerte meg a bajnoki címvédő – akkor a müncheniek 2–0-ra verték meg a Schalkét.

LABDARÚGÁS, NÉMET SZUPERKUPA
Borussia Dortmund–Bayern München 18.00 (tv: Eurosport2)
Dortmund, V:
Peter Gagelmann

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik