Dortmund: szerződtették a 17 éves angol tehetséget – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.20. 11:19
null
Jude Bellingham a Dortmundban folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli Borussia Dortmund a hivatalos honlapján bejelentette Jude Bellingham, a Birmingham City angol labdarúgója érkezését.

 

A nemzetközi sajtó szerint a 2003-ban született középpályás játékjogáért 25 millió eurót fizetett a német együttes az angol másodosztályban szereplő klubnak.

Bellingham 2019. augusztus 6-án, mindössze 38 nappal 16. születésnapja után mutatkozott be a Birminghamben – ezzel ő lett a klub történetének legfiatalabban pályára lépő futballistája.

Az U17-es válogatott játékos a Championship mostani kiírásában negyven bajnoki mérkőzésen összesen négy gólt szerzett és három gólpasszt adott.

A Dortmund nem közölte, új szerzeménye hány évre írt alá.




 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik