Dortmund: pénzbüntetéssel kiváltotta a börtönt a portugál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.16. 16:13
Pénzbüntetéssel kiváltotta a börtönt Raphaël Guerreiro, a Borussia Dortmund portugál labdarúgója, aki közlekedési balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről.

Az illetékes bíróság az Európa-bajnok védekező középpályást negyvennapi elzárással büntette, amely 120 ezer euró befizetésével kiváltható volt. Ezt az összeget a fellebbezés hatására 90 ezer euróra (27.3 millió forint) csökkentette és a befizetését próbaidőre felfüggesztette a szerdai, másodfokú döntés.

Guerreiro ugyanakkor bejelentette, hogy 90 ezer euróval támogatni fog kilenc nonprofit szervezetet.

A játékos november 21-én okozott egy kisebb, személyi sérüléssel nem járó közlekedési balesetet, és bár elhajtott a helyszínről, két óra múlva jelentkezett a rendőrségen. Ügyvédje szerint akkoriban még alig beszélt németül, ezért fejvesztve menekült.

„Elismerem, amit tettem, soha nem felejtem el. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie” – közölte tolmács segítségével a labdarúgó, aki mankóval jelent meg a bíróságon, hiszen a Konföderációs Kupán eltörött a lába.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik