Dortmund: Megtisztelő Götze oldalán játszani - Reus

Vágólapra másolva!
2013.02.17. 09:50
Jürgen Klopp, a Borussia Dortmund vezetőedzője dicsérte csapatát azután, hogy az első félóra után emberhátrányba kerülve is 3–0-ra le tudta győzni az Eintracht Frankfurtot, pedig játékosai lábában még benne volt a Sahtar elleni szerdai BL-meccs fáradtsága. A mesterhármast elérő Marco Reus Mario Götzét dicsérte.

„Nagyon örülök, hogy a Sahtar elleni nehéz BL-meccs után ilyen jó teljesítményre voltunk képesek. A labdabirtoklási arány nem érdekel mindaddig, amíg nem jár bónuszpont érte. Úgy érzem, jól játszottunk, a jogtalan kiállításon is túllendültünk" – mondta Jürgen Klopp arra utalva, hogy a Franfurt 57 százalékban birtokolta a labdát.

Julian Schieber a 31. percben kapta meg második sárga lapját, s akárcsak egy hete a Hamburg ellen, a Dortmund az első félóra végén elveszítette csatárát piros lap miatt. Michael Zorc sportigazgató kifejtette a véleményét a kiállításról.

„Már megint beleavatkozott a bíró a meccsünkbe. Semmi különös nem volt Julian megmozdulásában, még csak le sem kellett volna fújni, nemhogy sárga lapot adni érte. Nagyot hibázott a bíró" – mondta Zorc.

A kiállítás pillanatában már 2–0-ra vezetett a Dortmund, amely végül (a létszám a 74. percben a japán Inui Takasi kiállításával egyenlővé vált) 3–0-ra nyert Marco Reus mesterhármasával. A támadó szerényen nyilatkozott a meccs után, s a két gólpasszt adó Mario Götzét dicsérte.

„Megtisztelő Mario mellett játszani, ezen a meccsen a két gólpasszával megmutatta, mennyire remek játékos, és még mindig nagyon fiatal" – mondta Reus.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik