Dortmund: csaknem 44 millió euró a klub nettó vesztesége

Vágólapra másolva!
2020.08.17. 20:15
null
„Csak akkor tudunk visszatérni az előző állapothoz, ha nem lesz a nézőkre vonatkozó korlátozás” (Fotó: AFP)
A Borussia Dortmund labdarúgócsapata 43.9 millió eurós (15.3 milliárd forint) nettó veszteséget könyvelt el az elmúlt idényben.

 

A klub vezérigazgatója, Hans-Joachim Watzke kiemelte, 2011 és 2019 között folyamatosan nyereséggel tudták zárni a szezont, ezúttal azonban a koronavírus-járvány miatt több volt a kiadásuk, mint a bevételük.

„Csak akkor tudunk visszatérni az előző állapothoz, ha nem lesz a nézőkre vonatkozó korlátozás. Türelmesnek kell lennünk, mert bár nagyon nehéz elképzelni a futballt drukkerek nélkül, az is előfordulhat, hogy hosszú ideig ki kell tartanunk” – nyilatkozta.

A Bundesliga küzdelmeit márciusban függesztették fel, és a szezon két hónappal később folytatódott – majd június végén be is fejeződött –, de a stadionokba nem térhettek vissza a nézők. A klubok így elestek a jegybevételtől, a Dortmund öt hazai találkozót rendezett üres lelátók előtt a 80 ezres Signal Iduna Parkban.

A dortmundi klubvezető közölte, a világjárvány hatására nemcsak a jegybevétel maradt el a várakozásoktól, hanem csökkent a szponzorációból, az átigazolási díjakból, valamint a tévés jogdíjakból származó bevételük is.

A pénzügyi adatok szerint a szezon első kilenc hónapjában 6.3 százalékos pluszban volt a bevételük az előző idény hasonló időszakához képest, utána viszont 25 százalékkal esett vissza a forgalmuk. A gazdasági társaság összbevétele 486.9 millió euró volt, ami 2.6 millióval marad el az előző évihez képest. A játékospiacon 40.2 milliós plusszal zártak, a bér jellegű kiadásaik viszont elérték a 215.2 milliót, ami 10.1 milliós emelkedés az előzőhöz képest.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik