Dortmund: a görög védő lemarad a feröeriek elleni selejtezőről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.10. 09:37
Két hetet ki kell hagynia Szokratisz Papasztathopulosznak, a Borussia Dortmund görög válogatott futballistájának, mert eltört a szárkapocscsontja a Borussia Mönchengladbach elleni vasárnapi bajnokin.

A belső védő az 1–0-s dortmundi sikert hozó összecsapás 82. percében szabálytalankodott André Hahnnal szemben, és a jobb lábában eltört a csontja. A klub hétfői közleménye szerint ugyanakkor az Arsenal ellen Londonban rendezendő, november 26-i Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen már bevethető lesz.

A magyar válogatottal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő görögök így nem számíthatnak Papasztathopuloszra a Feröer elleni pénteki meccsen és a négy nappal későbbi, szerbek elleni felkészülési találkozón.

A Dortmund a BL-ben már biztossá tette helyét a nyolcaddöntőben, a Bundesligában viszont sorozatban ötször kapott ki, mielőtt vasárnap legyőzte a Mönchengladbachot.

Papasztathopulosz helyett a Levante 33 éves védőjét, Lukasz Vintrát hívta be a görög válogatott keretébe Claudio Ranieri szövetségi kapitány, míg a szintén sérült Dimitrisz Szalpingidiszt a 21 éves Dimitrisz Kolovosz pótolja, aki először léphet pályára címeres mezben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik