Dárdai Pál: Nem akarom kihasználni a Herthát!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.30. 13:47
null
Dárdai Pálnak a Hertha az otthona (Fotó: bild.de)
Azt követően, hogy pénteken megbízott edzőből kinevezett vezetőedző lett Dárdai Pálból a Herthánál, a német Bildnek elsők között adott interjút a szövetségi kapitányként is dolgozó magyar szakember. Beszélt többek között a tárgyalások menetéről, a határozatlan időre megkötött szerződéséről, az új szezonnal kapcsolatos terveiről.

 

Dárdai a gyors tárgyalásokról…

„Komplikációk nélkül zajlottak az egyeztetések – fogalmazott a Hertha vezetőedzője. – Michael Preetz menedzsert régóta ismerem, jó a kapcsolatunk, amely a kölcsönös bizalomra épül. Mindegyikünk ismertette az elképzeléseit, és amikor ezek félúton találkoztak, akkor másfél nap után gyorsan meg is egyeztük.”

A szerződéséről, amelynek értelmében visszakerül a klub utánpótlásához, amennyiben az első keretnél megbukik…

„A konstrukció egyedülálló és tökéletes mindkét fél szempontjából. Ez jó ötlet volt a menedzsertől. Ha én sikeres vagyok az első csapatnál, akkor minden folytatódik tovább, ha viszont nem, akkor egy másik szintre kerülök a Herthánál. Én nem akarom kihasználni, megkárosítani a klubot, hogy a gatyája is rámenjen, ha nem fut a szekér. Mindig is jó pénzt kerestem (a Bild szerint a korábbi havi 10 ezer euró helyett a jövőben évi 600 ezer euró,184 millió forint lesz a berlini jövedelme – a szerk.), és mindenben maximálisan támogattak. Ezek után egy végkielégítés olyan lenne, mintha otthonról lopnék. Szenvedélyből dolgozom itt, az életem és a szerelmem a Hertha.”

Az új munkájáról…

„Nagy megtiszteltetés a kinevezés, de tulajdonképpen minden megy tovább, ahogy eddig. Húsz éve itt vagyok, azóta vándorlok az épületben, csak az öltözőszekrények változnak. És nem fogok csak azért pihenni, mert megkaptam a szerződést. Sőt, most kezdődik igazán a munka!”

A következő szezonra vonatkozó terveiről…

„Most lesz egy felkészülési időszakom a csapattal, ami megkönnyíti a helyzetemet. Nagy fejlődést várok, az elsődleges cél, hogy mihamarabb érjünk el negyven pontig (ami már biztosan bennmaradást érhet – a szerk.), ezt követően beszélhetünk a továbbiakról…”

A lehetséges érkezőkről…

„Először is meg kell vizsgálnunk, hogy milyen játékosokra van szükségünk. A klubmenedzserünk tudja, hogy mit szeretnék, de ez pénzkérdés is.”

Az interjúban elhangzott az a felvetés is, hogyan tud tervezni a Herthánál úgy, hogy most két hétre elutazik a magyar válogatotthoz.

„Mindenről, ami érinti a csapatot, tudok beszélni telefonon Preetzcel. Csütörtökön például Sami Allaguiról beszélünk, ő pont olyan játékos, amilyenre szükségünk van” – mondta Dárdai a csatárról, akit a befejeződött szezonban kölcsönadtak a Mainznak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik