Dárdai: A frissesség hiányzott - lehet, az én hibám

Vágólapra másolva!
2015.02.16. 07:49
null
Dárdai Pál csapata gyenge játékkal maradt alul a Freiburg ellen – sok munka vár még a Herthára... (Fotó: Szabó Miklós)
A német élvonalbeli Hertha BSC Freiburg elleni 2–0-es vereségét követően a csapat magyar szakvezetője, Dárdai Pál többek között arról is beszélt, hogy nem volt kellően friss a csapata, és ebben neki is meg lehet a felelőssége. Lehet, hogy túl kemény edzéseket tartott.

– Aligha erre számított...
– Hát nem – vágott bele értékelésébe a mérkőzést követően Dárdai Pál. – Reméltem, hogy meg tudjuk ismételni a Mainzban nyújtott teljesítményünket, sajnos tévedtem.

 

– Mi volt a gond?
– Aludnék egyet a meccs részletes elemzésére. Az biztos, hogy nem nézett ki olyan jól a csapat, mint az előző fordulóban. Nem tűnt olyan frissnek és fittnek, mint akkor. Lehet, az én hibám, ezek szerint a héten túl kemény edzéseket tartottam. Az is igaz, hogy a bennmaradásért folytatott harcban minden erőnkre szükség lesz, ezért tovább kell javítani a játékosok fizikai állapotát. Mainzban is úgy nyertünk, hogy az utolsó húsz percre gyakorlatilag elfogytunk. Ezen a szinten csak a kemény munkának lehet eredménye! Ronny például azért került be a kezdőbe, mert ő a Hertha legjobb futballistája – de látható volt, hogy erőnlétileg ő sincs a topon. Száz szónak is egy a vége: sokat, nagyon sokat kell melóznunk.

– A meccs statisztikája arról árulkodik, szinte minden téren a Freiburg fölé nőttek.
– Mégis vereséget szenvedtünk. Ámbár azt meg kell jegyezni, hogy többet birtokoltuk a labdát, több helyzetünk volt, csakhogy hiányzott belőlünk a kapu előtti agresszivitás. Az ellenfélnek gratulálnom kell, ami pedig minket illet: tetszik, nem tetszik, nem játszottunk jól.

NÉMET SAJTÓVÉLEMÉNYEK

„Dárdai Pál bátor, de mindenekelőtt naiv felállás mellett döntött. Jos Luhukay utódja az Afrika-kupa-győztes Salomon Kalout, Valentin Stockert és Ronnyt is betette, ezzel három támadó szellemű középpályást küldött pályára. A freiburgiak gyorsan észrevették a berlinieknél kialakuló réseket.” (Fussball24.de)

„Öt zakó a legutóbbi hat hazai mérkőzésen, 1–11-es gólkülönbség. A Hertha otthon 326 perce nem szerzett gólt – ezek a számok valódi kiesőjelöltre utalnak (...) A 37617 drukker nagyon várta már Dárdai hazai bemutatkozását, de a játékosok cserbenhagyták az edzőt és a szurkolókat is. Tompa játék, instabil védelem, ezzel a Hertha visszacsúszott a kieső helyekre.” (Bild)

„Ha az ellenfél edzője megjegyzi, hogy csapata egyáltalán nem játszott jól, és ehhez képest ez a csapat viszonylag simán nyert idegenben, az mutatja, hogy a másik oldalon nagy baj van. Tíz nappal Jos Luhukay menesztése után ismét a vészharangokat kongatják Berlinben. A Freiburg elleni megérdemelt 2–0-s vereséggel a Hertha ismét utolsó előtti helyre süllyedt vissza (...) Mentális gyengeség, a testbeszédben érződő bizonytalanság, tanácstalanság – maga Dárdai is kíméletlenül rámutat a hiányosságokra.” (Kicker)

„A Hertha megérdemelten szenvedett vereséget sokkolóan gyenge teljesítménye következtében, és ezzel megint visszazuhant az utolsó előtti helyre. Dárdai ennél szebb napot is kifoghatott volna... Majd' négy éve szerepelt legutóbb aktív résztvevőként az Olimpiai Stadionban, mikor az Ostkurve előtt elköszönt profi karrierjétől. A drukkerek transzparenssel fogadták, állva ünnepelték a rekordert. Most nem volt transzparens, ám a stadion kivetítőjén Dárdai legjobb pillanatait mutatták be. Hatalmas volt az optimizmus, a régi Herthát idézte a hangulat – a szurkolók vadul tombolva fogadták az edzőt (...) A lefújás után viszont a 37617 nézőből jó néhányan fejezték ki füttyel elkeseredésüket. A Hertha visszazökkent a realitás talajára.” (Berliner Morgenpost)

„Dárdai Pál, az új edző maga az élő Hertha-remény, de a csapata vérszegény. Rettenetesen gyenge teljesítményt nyújtott a Hertha, mely így visszacsúszott a kiesést jelentő helyekre. Szegény Dárdai! (...) A Hertha azért maradt alul, mert minden hiányzott belőle, ami a mainzi győzelem alkalmával megvolt. Akarat, agresszivitás, kontrák. A csapat cserbenhagyta edzőjét, Dárdai előtt hatalmas feladat áll. Ez a mérkőzés volt a bizonyíték arra, hogy egy új edző önmagában még hosszú ideig nem tud új Herthát kovácsolni. A játékosok minősége nagy problémát jelent.” (Berliner Zeitung)

 

„A Dárdai bemutatkozásakor még meggyőző Hertha ugyanolyan ötlettelen volt most, mint Luhukay utolsó mérkőzései alatt. A Hertha támadó felállásban kezdett, de hamar hátrányba került, miután elaludt a védelme. Az első félidőben az a csalóka látvány tárult a nézők szeme elé, hogy a Hertha fölényben játszik – miközben egy árva helyzetet sem tudott kidolgozni (...) Nulla kettő után már egyre hangosabban lehetett hallani a lelátói füttyszót, ami egy ideig még a berlini fülekben fog csengeni.” (Sport1.de)

A HÉTFŐI NEMZETI SPORTBAN KÉTOLDALAS HELYSZÍNI RIPORTOT OLVASHATNAK DÁRDAI PÁL HAZAI BEMUTATKOZÁSÁRÓL!

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
21. FORDULÓ

Hertha BSC–Freiburg 0–2 (Klaus 14., Philipp 52.)
Hannover–Paderborn 1–2 (Marcelo 66., ill. Lakic 72., Meha 79.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 21 16 4 1 53–9 +44 52
2. Wolfsburg 21 13 5 3 46–23 +23 44
3. Mönchengladbach 21 10 6 5 28–17 +11 36
4. Schalke 21 10 4 7 31–23 +8 34
5. Augsburg 21 11 1 9 30–27 +3 34
6. Bayer Leverkusen 21 8 8 5 34–27 +7 32
7. Hoffenheim 21 8 5 8 33–34 –1 29
8. Werder Bremen 21 8 5 8 35–43 –8 29
9. Eintracht Frankfurt 21 7 7 7 39–41 –2 28
10. Hannover 21 7 4 10 24–32 –8 25
11. 1. FC Köln 21 6 6 9 19–24 –5 24
12. Paderborn 21 5 8 8 23–35 –12 23
13. Hamburg 21 6 5 10 14–30 –16 23
14. Mainz 21 4 10 7 27–30 –3 22
15. Borussia Dortmund 21 6 4 11 25–29 –4 22
16. Freiburg 21 4 9 8 23–30 –7 21
17. Hertha 21 6 3 12 26–40 –14 21
18. VfB Stuttgart 21 4 6 11 21–37 –16 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik