Lewandowski az MU-t, a Realt és Mourinhót is kikosarazta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.24. 16:53
null
A tavasszal nagyon kapós lett a lengyel csatár, végül ezt a szezont is Dortmundban kezdte meg (Fotó: Action Images)
Robert Lewandowski, a Borussia Dortmund csatára egy nyilatkozatában elárulta, az elmúlt tizenkét hónapban a Manchester United, a Real Madrid és a Chelsea ajánlatát is visszautasította.

A lengyel válogatott támadó, aki góljaival főszerepet játszott Jürgen Klopp Bajnokok Ligája-fináléig menetelő Dortmundjában, az akkor még a Real Madridot irányító José Mourinho érdeklődését a BL-elődöntő első mérkőzését követően keltette fel, amikor négy alkalommal is bevette a madridiak kapuját a Borussia 4–1-es győzelme alkalmával.

A pletykák szerint a portugál tréner a találkozót követően sms-ben felajánlotta a játékosnak, bárhol is álljon munkába a következő szezontól, szívesen látja csapatánál. A játékos ezt nem cáfolta.

„Igen, valóban volt egy ilyen megkeresésem José Mourinhótól, de nem szeretnék erről bővebben beszélni. Ez privát beszélgetés volt, szeretném tiszteletben tartani. Annyit biztosan állíthatok, hogy beszéltünk a meccs után, ahogy pár alkalommal már korábban is megtettünk. Megtiszteltetés számomra, hogy egy ekkora tekintélyű szakember ilyen formában keresett meg” – idézi a Sky Sports Lewandowskit.

A lengyel csatár, aki korábban csalódottságának adott hangot, amiért a Dortmund vezetői nem engedték eligazolni, és állítása szerint átverték, arról is beszélt, hogy az elmúlt egy évben Mourinho mellett Sir Alex Ferguson és Florentino Pérez is próbálta elcsábítani Németországból.

„Korábban Sir Alex Ferguson is felkeresett, ami szintén büszkeséggel töltött el – folytatta a Bundesliga 2012–2013-as szezonjában a kollégák által legjobb játékosnak választott csatár. Ferguson visszavonulása nem játszott szerepet abban, hogy nem igazoltam Angliába, hiszen csak egy évvel korábban beszéltem vele, de az nem volt ideális időpont a váltásra. Éreztem, hogy nagy dolgok várnak még rám a Dortmund mezében.”

A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez szintén a Bajnokok Ligája elődöntője után próbálta a sárga mezt fehérre cseréltetni Lewandowskival, de a spanyol építőipari mágnás Mourinhóval ellentétben megvárta a visszavágó lefújását.

„Egy öltözőkhöz közeli irodában találkoztunk a Bernabéuban, rögtön a meccs után. Röviden beszélgettünk... nos, legyen annyi elég, hogy csak beszélgettünk. Nem mondtam nemet, többnyire csak hallgattam Pérez urat.”

Bár a spanyol és angol óriásklubok érdeklődése ellenére a nyáron úgy tűnt, Lewandowski aláírását egy másik német klub, a Bayern München fogja megszerezni, a csatár végül maradt Dortmundban. 2014 nyarán lejáró szerződése és a Bosman-szabály értelmében azonban januártól bármelyik klubbal szabadon tárgyalhat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik