BVB: Dortmundban folytatja Szalai csapattársa, távozott a védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.30. 11:21
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmundnál folytatja pályafutását Jeremy Toljan.

A 23 esztendős német utánpótlás-válogatott játékos vételárát a klubok nem hozták nyilvánosságra, ám a média úgy tudja, a Dortmund 5 millió eurót fizetett Toljanért a Hoffenheimnek, azaz Szalai Ádám klubjának.

A védelem két szélén, valamint a középpályán is bevethető futballista öt évre, a 2022-es szezon végéig kötelezte el magát új csapatához. Jeremy Toljan a 2016–2017-es idényben összesen 21 mérkőzésen lépett pályára a Hoffenheimben, ezeken egyszer volt eredményes, emellett egy gólpasszt osztott ki.

A védő klubváltásával párhuzamosan a BVB bejelentette, hogy erre a szezonra kölcsönadta Felix Passlackot a Hoffenheimnek.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik